Fellázadtak az észak-koreaiak

2024. február 08. 09:27

„Néhányan még az észak-koreai tisztviselőket is bezárták egy szobába, és bántalmazták őket” – tudta meg a BBC.

2024. február 08. 09:27

Januárban kiderült, hogy fellázadtak a Kínában dolgozó észak-koreaiak. Erre azután került sor, miután megtudták, hogy nem kapnak fizetést, és hogy a bérüket inkább fegyvergyártásra fordítják – írja a BBC.

Az észak-koreaiak tiltakozása azért is különleges, mert a hazájukban ilyen esetre nem találni példát, mivel az állam szinte teljes ellenőrzést gyakorol az állampolgárai felett, a nyilvános tiltakozás pedig kivégzéssel járhat Észak-Koreában.

A lapnak sikerült beszélnie egy Kínában dolgozó észak-koreai munkással, aki azt állította, hogy néhány rosszul teljesítő vállalatnál a dolgozók bérét nem fizették ki.

Egy olyan levelezés is eljutott a laphoz, amelyben egy magát informatikusnak valló személy azt állítja, hogy „rabszolgaként kizsákmányolják őket”.

A BBC úgy tudja, hogy a lázadások január 11-én törtek ki egy ruhagyárban. A lap azt is megtudta, hogy a munkások fellázadtak, amikor megtudták, hogy ki nem fizetett bérüket teljesen másra költik, elsősorban fegyverkezésre. A lap forrása szerint „erőszakoskodtak, és elkezdték összetörni a varrógépeket és a konyhai eszközöket”.

Néhányan még az észak-koreai tisztviselőket is bezárták egy szobába, és bántalmazták őket”

– tudta meg a BBC.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: STR / KCNA VIA KNS / AFP

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia1
2024. február 09. 17:29
Orbán mintaállamai.
mreinstand-2
2024. február 09. 17:14 Szerkesztve
Kapásból sokkal nagyobb tiszteletet érdemelnek, mint a magyarok.
Mich99
2024. február 09. 16:33
A BBC hazugsággyár állítólag beszélt egy név nélküli munkással...
Beszélgető
2024. február 09. 11:48
Arról is írhatnának egy cikket, a ny-európába menekült ukrán nőkből mennyit használnak szex rabszolgaként!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!