Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Az oroszok – az elmúlt 24 óra alatt 33 támadást hajtottak végre a város ellen – tavaly október óta próbálják elfoglalni a települést.

Kivonják az ukrán egységeket a negyedik hónapja orosz ostrom alatt tartott kelet-ukrajnai Avgyijivkából – jelentette be Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szombat hajnalban. Olekszandr Szirszkij azt írta Facebook-oldalán, hogy a bekerítés elkerülése, valamint a katonák életének és egészségének megőrzése érdekében úgy döntött, kivonja az ukrán egységeket a városból. A főparancsnok hozzátette, hogy
a csapatok „kedvezőbb állásokba” vonulnak vissza.
A kivonulásra egy nappal azután került sor, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken ismét Nyugat-Európába utazott, remélve, hogy ráveheti országa nyugati szövetségeseit további katonai segítségnyújtásra. Az ukrán vezérkar pénteken azt jelentette, hogy az elmúlt 24 óra alatt az orosz csapatok 33 támadást hajtottak végre Avgyijivka ellen. Az oroszok tavaly október óta próbálják elfoglalni a várost.
(MTI)
Nyitókép: Az ukrán védelmi minisztérium által közreadott képen Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter és Olekszandr Szirszkij vezérezredes, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a kelet-ukrajnai Donyecki területen húzódó orosz fronton 2024. február 14-én.
MTI/EPA/Ukrán védelmi minisztérium
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

A Donbasz maradék négy nagyobb városából az első vélhetően még a nyáron elveszik. Nincs „nagy fordulat”.



Az ukrán elnök a tűzszünet érdekében hajlandó lenne a jelenlegi frontvonalak „befagyasztására”.
