Karácsonyi könyvajánló: Barokk freskófestészet Magyarországon
Mivel a 2019-től megjelenő sorozat előző kötetei is megvásárolhatók, a barokk rajongóinak aligha találunk idén kiválóbb ajándékot.
Pedig 25 éve még meg akarták semmisíteni.
A Jóbarátok Ross esküvője című epizódjának forgatókönyve 22 ezer fontért (9,17 millió forint) kelt el nemrég. Pedig 25 éve éppen csak sikerült kimenekíteni a szemetesből – írta a Sky News.
A hertfordshire-i Hanson Ross aukciósház árverezői azt mondták, hogy
meglepte őket az a világméretű érdeklődés, ami az forgatókönyvet övezte.
Főleg azért, mert eredetileg 800 fontra becsülték a relikvia értékét.
„Egyszerűen nem tudom elhinni ezt a hatást, amit a forgatókönyv kiváltott” – nyilatkozta a Sky Newsnak Amanda Butler, az árverés vezetője.
A péntek délutáni árverést megelőzően összesen 219 ajánlat érkezett a világ minden tájáról, többek között az Egyesült Államokból, Németországból, Spanyolországból, Ausztráliából, Ukrajnából, Dubajból és Svájcból.
Bár nem világos, hogy a forgatókönyvek kihez tartoztak, John Lanzer neve szerepel rajtuk, aki egy brit származású díszlettervező volt.
Mint ismert, a népszerű sorozat negyedik évadának záróepizódjait Londonban forgatták. A forgatókönyveket pedig nemrég találta meg a wembley-i Fountain Studios egyik munkatársa.
A férfi, aki most jó érzékkel túladott a forgatókönyveken, elmondta, hogy a munkája része volt, hogy elrendezze az iratokat is. De
sokáig az irodája fiókjában voltak, mert nem tudta, mit csináljon velük.
Mikor 1999-ben eljött a stúdiótól, akkor pakolta ki az íróasztalát is, és mindent berakott egy dobozba. Később ezek az éjjeliszekrényének a fiókjában landoltak, és nemrég egy pakolás során kerültek elő.
Az amerikai eladó a lapnak elárulta, hogy nem volt a sorozat rajongója, de bízott benne, hogy
egy igazi Jóbarátok-rajongóhoz kerülnek a forgatókönyvek.
Végül péntek este 22 ezer fontért – 9,7 millió forintért – találtak új gazdára.
Nyitókép illusztráció. Fotó: X