Megfenyegette az EP a Bizottságot – meneszthetik Von der Leyent és csapatát

2024. január 17. 17:49

A Baloldal továbbra sem tett le arról, hogy megakadályozza a magyar soros elnökséget.

2024. január 17. 17:49

A Magyar Nemzet összeállításában arról számol be, hogy érkeznek a módosító javaslatok a magyarországi helyzetről és a befagyasztott uniós forrásokról: a Baloldal és a Renew-frakció is bejelentkezett.

A Baloldal továbbra sem tett le arról, hogy megakadályozza a magyar soros elnökséget.

Javaslatukban az áll, hogy arra szólítanák fel a tanácsot, hogy éljenek hatáskörükkel, az úgynevezett elnökségi konfiguráció megváltoztatásával a magyar elnökség felfüggesztése érdekében.

A lap felidézte, hogy már egy korábbi szöveg is megalapozott ennek, ugyanis megkérdőjelezték benne, hogy

 a magyar kormány képes lesz-e hitelesen teljesíteni a feladatát, mint a soros elnökséget képviselő állam. 

Ezt is ajánljuk a témában

A másik módosítót a Renew pártcsalád nevében Cseh Katalin és Moritz Körner nyújtották be. A képviselők arra emlékeztettek, hogy amennyiben a Magyarországnak szánt források felszabadítása megismétlődik, nevezetesen az Európai Tanács következő, 2024. február 1-jei csúcstalálkozóján folytatott tárgyalásokon,

a parlament az eljárási szabályzat 127. cikke szerinti bizalmatlansági indítvány útján megvonja a bizottságtól a bizalmat.

A bizalmatlansági indítvány pedig jelentős következményekkel járhat. A Bizottság lemondhat, és az Európai Parlamentnek pedig lehetősége nyílik egy új bizottság kinevezésére. Az új bizottságot az Európai Parlament jóváhagyása után hivatalba léptetik.

Ha ez bekövetkezik, akkor Ursula von der Leyennek és körének megszűnik a megbizatása. Bár ez csak egy lehetséges forgatókönyv, de „nagyon kemény fenyegetés” az Európai Parlment részéről – írta a lap.

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Nyitókép: UNION EUROPEENNE / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP

Összesen 138 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tintapaca
2024. január 18. 08:09
Minél nagyobb a káosz az európai parlamentben, nekünk annál jobb. Ha megbuktatják Lotyó Ursual csapatát nem kell (,) félnetek (,) jó lesz. Csak már látnám, hogyan esnek egymásnak!
vbandi-8
2024. január 18. 06:04
HUXIT ADDIG MINDEN VÉTÓ
zsolt196969
2024. január 18. 03:46
BUZIBÁRBA! ...ÉS KEMÉNYEN SZÁJBAKÚRLAK, Csicska! Írja antal József 2. NA tehát tényleg buzik a DK tagok. Akkor NEM Tévedtem hogy vonatoznak a DK irodában a húgyos Fleto a masiniszta. Ének. Buzi DK
blanconegro
2024. január 17. 23:34
Cseatkára mikor lesz már kilövési engedély?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!