Londoni közgazdász: összeomolhat az olajpiac a közel-keleti konfliktus miatt

2024. január 04. 17:59

Philip Pilkington szerint küszöbön van egy újabb inflációs hullám Európában.

2024. január 04. 17:59

Közgazdászok a közel-keleti konfliktus kiéleződése után ismét gazdasági zavaroktól tartanak Európában.

Számos hajózási társaság továbbra is kerüli a Vörös-tengeri útvonalat, és a jóval hosszabb Jóreménység-fok-afrikai útvonalat választja, ami mintegy 5000 mérfölddel és több mint 9 nappal hosszabbítja meg az útjukat.

Philip Pilkington közgazdász, a Külügyi Intézet külső szakértője a GB Newsnak nyilatkozva elmondta, hogy az elmúlt hetekben Jemen térségében történt kereskedelmi hajók elleni támadások miatt a legfőbb hajózási társaságok bejelentették, hogy határozatlan időre felfüggeszti a Vörös-tengeren való áthaladást.

Pilkington hozzátette: Az Egyesült Államok által bejelentett „Prosperity Guardian” hadművelettel kezdettől fogva az volt a probléma, hogy „bár az amerikai haditengerészet és partnerei minden bizonnyal tudnak bizonyos védelmet nyújtani a kereskedelmi hajóknak a Vörös-tengeren, nem tudnak egyszerre mindenhol jelen lenni.”

Úgy folytatta, hogy általános védelem nélkül logikus, hogy a kereskedelmi hajózási társaságok a hosszabb utat választják. Ez azt jelenti, hogy más termékeke mellett kevesebb olajat, gázt szállítanak – különösen Európába és az Egyesült Királyságba.

„Egy újabb inflációs hullám tökéletesen lehetségesnek tűnik”

fogalmazott.

A közgazdász arra is figyelmeztetett, hogy rendkívül veszélyes folyamatok indultak el az olajpiacon azzal, hogy a piaci szereplők agresszív „short-sellinget” folytatnak, amellyel gyakorlatilag „olajat nyomtatnak” ennek hatására az olajpiac pedig folyamatosan távolodik a valóságtól.

Pilkington szerint ez nagyban

csökkenti a nyugati energiapiacok – és így a petrodollár – hitelességét

a geopolitikai zavarok kulcsfontosságú pillanatában.”

Úgy folytatta, hogy a jelenleg mesterségesen alacsonyan tartott olajárak a fogyasztás megugrásához fognak vezetni, ez viszont komoly gazdasági zavarokat fog okozni, amikor a fogyasztók találkoznak majd a „kínálati realitásokkal”.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Mohammed Hamoud/Anadolu Agency via Getty Images

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tuners
2024. január 04. 22:14
Alig várjátok rohadékok, mi?! Ezeknek mindegy ott a City-ben meg a Canary Wharf-on csak válság legyen, minél nagyobb válság, annál több nyerészkedés, csorog már a nyáluk a keselyűknek. Átlagpolgárra meg tuti már másnapra rá lesz terhelve, bármi extra költség van, tökmindegy két-három hónap lenne amíg normál logisztikai láncban elérne hozzád a költség, másnaptól már fizeted. Anglia erről szól. Egy rövid mondatban összefoglalva: mindenki keze benn van mindenki zsebében. Persze a mélység változó 😀
lemez
2024. január 04. 19:39
Majd veszúnk az oroszoktól.
békalepcse2.0
2024. január 04. 19:31
Érdekes módon az orosz hajokat még csak veletlen sem támadják. Ennek igencsak oka van. Amikor az oroszok ilyen ellenségws kaciót érzékelnek, felkutatják a felelősöket, oda mennek és érzéstelnités nélküli nemátalajító mütétet vegeznek rajtuk a családjuk füle hallatára! Aztán indul a móka, eljuttatni a kórházig mielőtt elvérzik. Persze a dúvadjelet elviszik, el kell számolni vele, nehogy visszavarják. Aztán ha túléli, egész életében ülve pisi. Ez akkora megszégyenítés hogy nehéz a strandpapucsosoknak figyelmen kívül hagyni.
hlaci83
2024. január 04. 19:17
Lehet megint shortolni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!