Bejelentette a lengyel elnök: muszáj lesz egy problémás ügyről beszélnünk Zelenszkijjel

2023. szeptember 14. 17:17

„Ukrajnának meg kell értenie az álláspontunkat” – közölte Andrzej Duda.

2023. szeptember 14. 17:17

Andrzej Duda elnök bejelentette, hogy találkozót beszélt meg Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel New Yorkban – számolt be a hírről az elnöki hivatal X-oldala.

„Néhány nap múlva New Yorkban találkozom Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

Többek között a gabonáról fogunk tárgyalni.

Ukrajnának meg kell értenie az álláspontunkat. Az én feladatom az, hogy a lengyel érdeket tartsam szem előtt” – jelentette ki Andrzej Duda a Lengyel Sajtóügynökségnek adott csütörtöki interjújában.

Meg kell védenünk a piacunkat, és ezt úgy tesszük meg, hogy közben megpróbálunk segíteni Ukrajnának”

– tette hozzá a lengyel államfő.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök kedden bejelentette, hogy ultimátumot küldött az Európai Bizottságnak, amelyben egyértelműen követeli, hogy péntek után is hosszabbítsák meg a négy gabonaféle (búza, kukorica, repce és napraforgómag) Ukrajnából történő behozatalának tilalmát. Amennyiben az Európai Bizottság ebbe nem egyezik bele, Lengyelország saját maga fogja végrehajtani a tilalmat.

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: MTI/EPA/Toms Kalnins

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kybon
2023. szeptember 15. 01:03
Ha több uki katona lenne, simán nekimennének a polákoknak! Nátó ide vagy oda, ők a csókosok, majd Amerika megérti... A lengyelek azt nem értik, hogy megveszekedett, virtigli nácikkal van dolguk, akik a világ "legáldozatibb áldozatai"! És mindent vagy hazudozással, vagy erőszakkal intéznek...!
Vata Aripeit
2023. szeptember 14. 19:14
Tárgyal a gabonáról. Nyet gabona, da gabona. Nyet gabona, da gabona. Aztán mindenki hazamegy. Ezek a lengyelek se lesznek már hülyébbek. Belekavarták magukat egy helyzetbe, amivel nem tudnak mit kezdeneni.
Medici
2023. szeptember 14. 18:56
Gondban van a hülye polák, nem tudja melyik ujját harsona meg. Ha enged az ukránnak akkor otthon elveszt rengeteg szavazót, ha viszont nem, akkor az USA helytartója fog a lábára lépni. Az viszont biztos, a bolgár kecske már visszavonulót fújt, a román már előbb kiszállt ebből a gabonaexport elleni tiltakozásból, a szlovák pedig nem ér rá ezzel foglalkozni, ott most ketrecharcban döntik el, ki legyen a miniszterelnök.
frankie-bunn
2023. szeptember 14. 18:31
Ja, majd pont New Yorkban fogja erről meggyőzni, hol máshol ! :DDDDDDDDDDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!