Elfogadta a nemzeti kisebbségek jogairól szóló új törvényt az ukrán parlament

Az ukrán miniszterelnök szerint ez lehetővé teszi, hogy megkezdődhessenek a csatlakozási tárgyalások az Európai Unióval.

Az ukrán elnök mindhárom szóban forgó törvényjavaslatot azonnal aláírta.
Ukrajna „mindent megtett, amit elvártak tőlünk” az európai uniós ajánlások átültetésével kapcsolatban – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt követően, hogy az ukrán parlament az EU-csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez fontosnak tartott törvényjavaslatokat fogadott el, köztük a nemzeti kisebbségek jogairól szóló új jogszabályt.
Zelenszkij mindhárom szóban forgó törvényjavaslatot azonnal aláírta, és azokat Ukrajna EU-csatlakozási kérelmével kapcsolatban kulcsfontosságú lépésnek nevezte.
„Arra számítunk, hogy Ukrajna erőfeszítéseit az Európai Unió vezetői kellőképpen értékelni fogják,
és az Ukrajnának tett ezekkel kapcsolatos európai ígéretek teljesülnek” – hangsúlyozta az államfő péntek éjjeli videóbeszédében.
Azt is hangoztatta, hogy a kisebbségi jogokról szóló törvény figyelembe vette az Európa Tanács Velencei Bizottságának jogi és intézményi normákat megfogalmazó ajánlásait.
Irina Herascsenko parlamenti képviselő, a törvényjavaslat egyik beterjesztője a Telegram közösségi üzenetküldő szolgáltatáson úgy nyilatkozott, hogy „a Velencei Bizottság ajánlásait követve megvédtük a társadalmat az ukrán nyelv potenciális visszaszorulásától az oktatásban, a médiában és a könyvkiadásban, és az ország oroszosodásának veszélyét is elhárítottuk”.
Ezt is ajánljuk a témában
Az ukrán miniszterelnök szerint ez lehetővé teszi, hogy megkezdődhessenek a csatlakozási tárgyalások az Európai Unióval.
Bejegyzése szerint a törvényjavaslat lehetővé teszi az uniós nyelvek és a nemzeti kisebbségek nyelveinek használatát a politikai reklámokban, a magániskolákban és egyetemeken, a nemzeti kisebbségekből álló diákcsoportokban és a médiában.
Hozzáfűzte, hogy az ukrán mint államnyelv tanulása kötelező lesz minden oktatási intézményben, bár az oktatás uniós nyelveken is folyhat.
(MTI)
Fotó: UNION EUROPEENNE / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP