Végzett saját apjával is, mielőtt lövöldözésbe kezdett az egyetemista diák – ezt tudni jelenleg a prágai merényletről

2023. december 22. 07:33

Csehországban gyásznapot tartanak, a miniszterelnök és a belügyminiszter is megszólalt.

2023. december 22. 07:33
null

Ahogy azt korábban megírtuk, csütörtök délután fegyveres mészárálást hajtott végre egy merényrlő a prágai Károly Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Mutatjuk a lövöldözés kapcsán jelenleg elérhető információkat!

Apjával is végzett a prágai merénylő

Hírügynökségek jelentése alapján az elkövető egy 24 éves egyetemi hallgató volt, aki a Hostouň nevű településen élt, nem messze Prágától. A rendőrségi házkutatás során, az elkövető édesapját holtan találták meg otthonukban.

Az előzetes információk alapján a fiatal először otthonukban lelőtte apját, majd Prága felé vette az irányt, ahol a Károly Egyetem Bölcsészettudományi Karán kezdett lövöldözésbe. A merénylet során 14 ember veszítette életét, a kiérkező mentők további huszonöt sérültet láttak el. A támadó magával is végzett.

Kiderült, milyen fegyvert használhatott a merénylő

 Az Index értesülése szerint a hatóságok azonosították a támadó fegyverét is, a házkutatás során pedig robbanószert is találtak.

A cseh hatóságok információi szerint az elkövető a merénylet során egy AR–15-ös típusú, könnyű félautomata fegyvert használt. Továbbá a támadó otthonában kezdetleges, házilag gyártott robbanószerkezeteket is találtak.

Poggyászban érkezhetett a gyilkos fegyver az egyetemre

Az egyetem rektorának véleménye szerint a vidékről Prágába érkező elkövető egy nagyobb poggyászában csempészte be a fegyverét. Milena Králícková rektor szerint mivel a hallgatók különféle helyekről, nagyobb poggyászokkal érkeznek az egyetemre, ez egyáltalán nem volt feltűnő.

A rektor ugyanakkor elmondta, hogy jelenleg csak feltételezésről van szó, mivel ezt hivatalosan nem tudják megerősíteni. Martin Vondrásek rendőrfőnök ugyanakkor az éjszakába nyúló helyszínelés során több egyéb lőfegyvert is talált az egyetem épületében. Ez alapján valószínűsíthető, hogy a támadó egy nagyobb poggyászban rejthette el fegyvereit.

A cseh miniszterelnök és a belügyminiszter is megszólalt

Vít Rakušan, cseh belügyminiszter a helyszínre érkezve kijelentette, hogy jelenleg nincs közvetlen veszély Csehországban és a támadónak nem voltak bűntársai. Mint tájékoztatott: a rendőrség vizsgálja, mi lehetett a szörnyű vérengzés motivációja.

Szombat nemzeti gyásznap lesz az áldozatok tiszteletére”

– jelentette be Petr Fiala miniszterelnök a cseh kormány döntését. A merénylet vélhetően Csehország történetének legtragikusabb lövöldözéseként vonul majd be a történelembe. 

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Gabriel Kuchta / Getty Images

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
konyvtaros-0
2023. december 22. 15:42
Mar 3 hete posztogtatta,hogy mit fog tenni,majd a rendorseg egy masik epuletnel varta az elkovetot..minimum a prahai rendorkapitanynak mar ma le kellene mondania.
italosiparos
2023. december 22. 12:54
Mindig azt szoktam mondani"magával kezdte volna a sort" Kb 20 éve volt a pécsi egyetemen a lövöldözés.Akkor tanult ott az öcsém és kb fél napig nem értem el.Hogy mit éltem át az idő alatt azt senkinek nem kívánom. Bármi is az inditatása ezeknek a barmoknak,részemről egy csepp szánalmat sem érdemelnek,Rohadjanak a pokol legmélyebb bugyrában az idők végezetéig.
macskusz-4
2023. december 22. 12:07
"Jóembernek tűnt A Beletúrok a fejedbe- együttest szerette.Tehát zeneszerető volt.Néha ugyan szétvert pár zongorát, de ki nem tesz ilyent, ugye"( Dr. Vaclav Kukila- bölcsész)
macskusz-4
2023. december 22. 12:04
" olyan mértéktartónak tűnt.A bogarakat is beosztással ette"( Verocska néni)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!