Az Európai Parlament három hivatalban lévő képviselője ellen már vádat emeltek az úgynevezett Qatargate-ügyben, amely az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botránya az Európai Unió intézményeiben – derült ki a Politico-n megjelent írásból.
A rendőrség hat másik hivatalban lévő európai parlamenti képviselőt és egy parlamenti tisztviselőt azonosított érintettként. A politikusok és társaik állítólag pénzt vagy ajándékokat fogadtak el Katartól és más külföldi kormányoktól az uniós politika és viták befolyásolásáért cserébe.
Még mindig a Parlamentben munkálkodnak
Az üggyel kapcsolatban nem emeltek vádat ellenük. Nevük azonban szerepel azok között, amelyeket a két fő gyanúsított – Pier Antonio Panzeri volt európai parlamenti képviselő, a hálózat feltételezett vezetője és korábbi asszisztense, Francesco Giorgi – adott meg a vádakat vizsgáló belga hatóságoknak. A lap úgy döntött, hogy jogi okokból nem nevezi meg őket.
A dokumentumokban szereplő vádak között szerepel az az állítás, hogy az említett európai parlamenti képviselők közül néhányan olyan üzletből részesültek, amelynek keretében
egy külföldi tisztviselő akár 250 000 eurót is ígért nekik a 2019-es európai választási kampányuk finanszírozására.
Egy másik esetben az egyik EP-képviselő állítólag egy órát kapott. Az uniós tisztviselő 20 000 eurót is elfogadott készpénzben – állította Panzeri és Giorgi.
Katonák és hasznos idióták a hálózatban
„Panzeri hálózatában kétféle szereplő van: azok, akik tisztában vannak a szervezéssel és a korrupcióval, azok, akik kötelességüknek érzik” – mondta Giorgi a nyomozóknak. A hálózat tagjait szerinte katonáknak nevezték.
„Legtöbbjük Panzeri szemében hasznos idióták voltak, és nem voltak tisztában azzal a rendszerrel, amelyet ő hozott létre”
– tette hozzá Giorgi.
Giorgi azt is állította, hogy korábbi főnöke különböző manipulációs technikákat használt, hogy meggyőzze az embereket, hogy tegyék meg, amit kért. Panzeri és Giorgi mellett három hivatalban lévő európai parlamenti képviselőt tartóztattak le, akiket
korrupció, pénzmosás és bűnszervezetben való részvétel előzetes vádjával sújtottak.
Mindhárman – Eva Kaili, Marc Tarabella és Andrea Cozzolino – tagadják az érintettséget, és a szokásos módon részt vehetnek a parlamentben és szavazhatnak.
Nyitókép: Kenzo TRIBOUILLARD / AFP