Putyin végre elárulta, mennyi esély van arra, hogy Oroszország megtámadja a NATO-t

2023. december 17. 12:19

Az orosz elnök leszögezte, a nyugati országoknak a jövőben meg kell találniuk a kapcsolódási pontokat Oroszországgal, mert számolniuk kell vele.

2023. december 17. 12:19
Vlagyimir Putyin

Képtelenségnek nevezte egy vasárnapi tévéműsorban Vlagyimir Putyin orosz államfő Joe Biden amerikai elnöknek azt az állítását, hogy Moszkva megtámadhatja a NATO-t .

Ez teljes képtelenség. Úgy gondolom, hogy ezt Biden elnök is érti, ez csak egy szófordulat, hogy igazolja az orosz viszonyban folytatott elhibázott politikáját”

– jelentette ki Putyin a Rosszija 1 csatorna Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában. „Oroszországnak nincs erre semmi oka, nem érdeke – sem geopolitikai érdeke, sem gazdasági, politikai vagy katonai érdeke -, hogy háborút indítson a NATO-országok ellen. Nincsenek területi követeléseink egymással szemben, nem kívánjuk rontani a velük való kapcsolatokat. Mi a kapcsolatok fejlesztésében vagyunk érdekeltek” – hangsúlyozta.

Azt mondta, hogy Oroszországnak nincsenek problémái az észak-atlanti szövetség országaival és éppen ők azok, akik mesterségesen problémákat kreálnak, mert nem akarnak vetélytársat Oroszországban. Kifejezte meggyőződését, hogy a szövetség további bővítése nem hoz nagyobb biztonságot Európának. Nehezményezte, hogy Oroszország harminc éve próbál megegyezni Európában a biztonság elveiről, de válaszul vagy „cinikus megtévesztéssel és hazugságokkal”, vagy nyomásgyakorlási és zsarolási kísérletekkel szembesült, miközben a szövetség Moszkva tiltakozása ellenére folyamatosan bővül és egyre közelebb kerül Oroszország határaihoz.

Leszögezte, hogy a nyugati országoknak a jövőben meg kell találniuk a kapcsolódási pontokat Oroszországgal, mert számolniuk kell vele.   

Kifejezte meggyőződését, hogy Washington Moszkva állítólagos háborús terveire vonatkozó álláspontja téves. Egyúttal valószínűtlennek nevezte, hogy az Egyesült Államok, figyelembe véve a világ fejlődési ki látásait, „annyira érdekelt lenne abban, hogy Oroszországnak stratégiai vereséget okozzon, ahogyan ezt ott húsz évvel ezelőtt gondolták, és ahogy ezt nyilvánosan ki szokták jelenteni”.

Nem hiszem, hogy ez magának az Egyesült Államoknak is nemzeti érdeke lenne”

– fogalmazott az orosz elnök.

Az elnök egy interjúban elismerte: a biztonsági és hírszerzési szerveknél szerzett húszéves tapasztalata, majd a későbbi, kormányzati funkciókban elnyert ismeretei ellenére a 2000-es évek elején „naiv” elképzelése volt arról, hogy az egész „úgynevezett civilizált világ” megértette: Oroszország megváltozott, nincs már ideológiai konfrontáció és nincs is rá ok. Azzal vádolta meg a Nyugatot, hogy támogatta az országon belüli szeparatista törekvéseket és a Szovjetunió összeomlása után Oroszországot is el akarta pusztítani, hogy erőforrásai birtokába jusson.

(MTI)

Nyitókép: SERGEY GUNEYEV / POOL / AFP

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kőbaltás
2023. december 28. 05:40
A három szuperhatalom: USA, Kína,és Oroszország soha nem fog közvetlenül egymásra támadni. A szembenállást érdekellentétet,az összes többi állam,főleg európai fogja elszenvedni,mint ahogy eddig is volt,a történelem folyamán.
kikicsoda
2023. december 17. 19:10 Szerkesztve
Teljességgel hihetö amit mond. Oroszország sohasem tudna háborút nyerni a NATO ellen. Mégha ha meg is nyerné a háborút, mihez kezdene, kezdhetne a gyözelemmel a háború befejeztével? Leigázza nyugat európát, Amerikát? Hogyan? Milyen eszközökkel? Tönkre teszi a gazdaságukat? De hisz ezek a gazdaságok és piacok életfontosságuak az oroszok számára. Ugyanakkor Oroszország a világ nyersanyagainak és más stratégiai készleteinek egyik legnagyobb raktára. Aki azokat a területeket, tartallékokat kontrollálja, az nagyban fogja kontrollálni a világ jövöjét. Tehát az oroszoknak nem területekre van szüksége, hanem piacra, és technolögiára. Akinek területekre és nyersanyagra van szüksége, az a nyugat, a NATO. Ezt pontosan tudjak az amerikaiak és az oroszok is. Ez az ukrajnai háború igazi tétje: Feldarabolni Oroszországot, hogy a a nyersanyagok hozzáférhetövé váljonak a nyugat számára.
2023. december 17. 18:18 Szerkesztve
Ez nem is kérdés. Lehet, hogy Putyin könyörtelen, meg falseflag-elt is korábban, a csecsen konfliktus idején, de milyen is legyen egy cár? István király is kőkeményen tartotta egyben az országot, egyikük se nézheti az én perspektívámból a világot, mert akkor a riválisok széttépik, és az országot is. Az élet nem habostorta, a vezérek sok durva dolgot tesznek, ami miatt lehet őket utálni (rováspálcák elégetése pl.), de ha a fő cél, a nép és az ország megmarad egy racionális vízió mentén, akkor sikereseknek mondhatók. Ellenpontként itt van kokós zselé, hát ő aztán se nem racionális, se nem vezér, víziókat meg ad a kokó, abba úgyse ő hal bele, csak az országa színe-virága.
2023. december 17. 17:24 Szerkesztve
Latrina 2023. december 17. 15:07 • Szerkesztve azért nem kis teljesítmény tőletek egy ex-kgb, posztszovjet diktátor f*szát szopni, nemzeti érzelműnek csúfolva magatokat. Ha egy nemzeti érzelmű egy kicsit is hasonlít rád akkor én inkább legyek bantu vagy eszkimó. A Putyin faszából jövő gázt otthon azonnal zárd el, autódat csak külföldről hozott üzemanyaggal tankolhatod olyan árut vegyél csak amit lóval szálítottak, anyádnak ha baja van lóháton vidd kórházba! Mutasd meg milyen egy igazi nemzeti érzelmű! Az nem játszik hogy csak a pofa nagy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!