Az építési és közlekedési miniszter azt is megosztotta, hogy újonnan bejelentett terveik szerint a Rákosrendező elhanyagolt területén esélyes fejlesztés közel 200 milliárd forint értékű lenne. Úgy tűnik, valóban az Emirátusokból jelentkeztek a területért, a részletek még nem biztosak.
Egyvalami viszont már kiderült. No, nem Lázár Dubaj-infójáról, hanem később. A Budapest közepére tervezett óriási luxuslakás és luxusbolt-komplexum a tervek szerint hamarosan kikerülhet a budapestiek által megválasztott önkormányzatok felügyelete alól, tehát a terület sorsát végső soron eldönteni hivatott zuglói önkormányzat sem szólhatna majd bele abba, ami majd ott történik. Egyelőre, a kivitelezés céljaira nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás-jelleget vehet fel Rákosrendező tervezett fejlesztése. Hasonló trükkel már számtalanszor megoldotta a kormány, hogy egy-egy építkezés vagy fejlesztés felett csak nekik legyen kontrolljuk, és a költségek, munkálatok ellenőrzésére ne nyíljon lehetőség. A legismertebb ilyen példa a Városligetet szétszabdaló Liget-projekt volt – eddig.”
Nyitókép: Shutterstock