Egymásra épülnek a krízisek, de van konzervatív kiút – itt az új Kommentár!

A korszellem a Kommentár új számának fő témája, melyet Czopf Áron történész, illetve Horváth Márk és Lovász Ádám filozófusok írása nyit meg. A szerzők Nonmodern címet írtak esszét, mely szerint a 21. század filozófiájának holisztikus, azaz a teljességre törekvő választ kell adnia a modernitásra. A feladat sürgető, de kapkodni nem szabad. A gyorsulás a leegyszerűsítéshez vezet, s így nem lehet kitörni a modernitás zárt pályájáról. A modernitás válságának megértéséhez kívül kell helyeznünk magunkat a modernitás politikai és kulturális keretein. Különösen a válság idején kell időt szánnunk a gondolkodásra – írják a szerzők.

Benedikt Kaiser a kríziskonvergenciát veszi sora. Régen is voltak válságok Németország életében, például az 1966-os gazdasági recesszió, az 1973-as olajválság, vagy az 1993-as konszolidációs válság.

Mit lehet ezekkel kezdeni, milyen hatásuk van, és milyen metakrízis húzódik meg mögöttük? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a szerző.

Orbán Balázs, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány kuratóriumi elnöke és a miniszterelnök politikai igazgatója nyitja meg a lap oktatáspolitikáról szóló sorozatát. Orbán az oktatás konzervatív gyökereihez való visszatérésről írt cikket, rögtön leszögezve:

 Feladata, hogy a generációkon keresztül felhalmozott, érvényes tudást átadja a következő nemzedéknek, akik így többre vihetik szüleiknél. Ha az oktatást a progresszív politikai ideológiák martalékává tesszük, szükségképpen összeomlik. Konzervatív oktatáspolitikai fordulatra van szükség – szögezi le a politikus, akinek írásában szóba kerül még az oktatás értelme, a válság anatómiája, az ideológiai oktatás (woke, gender, kritikai gondolkodás), és persze a kiút a válságból.

Joanna Williams oktatásügyi szakértő az együttérző pedagógiáról írt. Az együttérzésnek a felsőoktatás középpontjába állítása kérdéseket vet fel a tanítás és a tanulás gyakorlatával, a tudás természetével és a tudományos szabadság fontosságával kapcsolatban. Ennek fényében át kell gondolnunk, mit is jelent diáknak lenni és végső soron mi az egyetem célja. Írásában kritikusan értékeli az együttérző pedagógia felemelkedését, és közelebbről megvizsgálja a kialakulását meghatározó elgondolásokat. Williams szerint

Renato Cristin filozófus a jelenlegi Nyugatról és a potenciális Nyugatról írt. Ahogy Arisztotelész is elkülönítette az aktuális és a potenciális végtelen tér fogalmát, úgy a Nyugathoz tartozó tér is felfogható egy olyan felosztásban, amely különbséget tesz annak aktuális, illetve potenciális aspektusa között, az előbbit valóságként, az utóbbit pedig folyamatként értelmezve. Ez azonban logikai-időbeli, nem pedig ontológiai elkülönítés, mert a Nyugat, mint szubsztancia, nem választható el attól a történelmi folyamattól, amelyben létrejött.

Veszprémy László Bernát történész, lapunk munkatársa, a Corvinák főszerkesztője olyan romák eseteit dolgozta fel, akiket a II. világháborút követően háborús és népellenes bűncselekmények vádjával állítottak népbíróság elé. A tanulmány olyan érdekfeszítő eseteket tárt fel, mint a roma férfi, aki belépett a nyilas pártba, vagy a Bor koncentrációs táborában zsidókat bántalmazó roma “keretlegény”. A szerző eközben igyekszik rámutatni az eljárások árnyoldalaira, melyek egyes esetekben nem teszik lehetővé a kategorikus történészi ítélkezést.

Csejtei Dezső filozófiatörténész töprengéseket közölt korunk szellemi állapotáról. A szerző szerint

 Eközben az ökotechnológiai ész diktátumával találja szembe magát, és kilépett a metafizikai háromszögből (Isten – világ – ember), hiszen a szentség is kikopott a világból. Küzdenünk kell korunk szellem ellen, mert az felszámolja emberi mivoltunkat.

Frenyó Zoltán filozófus a metafizika megmentéséről és a civilizáció fenntartásáról írt. Korunk civilizációja súlyos bajoktól szenved, a modernitást uraló erők hegemóniája miatt gyakorlatilag szinte teljes körű válságban van. Ez az embernek az abszolútumhoz, a világhoz, illetve a természethez, a társadalomhoz, valamint embertársához, végül pedig önmagához való viszonya tekintetében egyaránt megállapítható.

Lánczi András filozófus az arisztokratikus köztársaságról írt, szemben a korszellemmel. 

Ha ugyanis létezik egy kornak valamilyen szelleme, azaz általánosan elfogadott és meghatározó nézetrendszere, akkor attól nehéz szabadulni, pláne, ha valaki nem azt akarja erősíteni. Minden fogalom, kifejezés árulkodik az eredetéről: korszellemről (Zeitgeist) a német történelemfilozófia nyomán beszélhetünk, amely az emberi megismerés alapvető ellentmondását – csak az ismerhető meg, ami nem változik, viszont a változás állandó – a történelem fogalmával oldotta fel. A történelemnek vannak korszakai, a szellemiség pedig a megismerő ész mindenhatóságába vetett hitet jelenti – írja a szerző.

Turgonyi Zoltán filozófus a Nyugat erkölcsi válságát vette górcső alá. Mint kifejti, a jelenleg uralkodó nyugati korszellem, amely civilizációnkat a szakadék szélére sodorta, összhangban van a régi liberalizmus belső logikájával. A mai válság éppen abból fakad, hogy a liberalizmus a 20. században elkezdte következetesen alkalmazni és a végsőkig kiaknázni már korábban deklarált elveit. Úgy is fogalmazhatunk: addig volt működőképes, amíg nem vette komolyan önmagát. 

 Ez azonban önmagában kevés akár az erkölcs, akár az erre épülő jogrend megalapozásához.

Czopf Áron és Pető Zoltán eszmetörténész egyfajta antikánon megteremtésén is dolgoznak. Az antikánon nem ellenirányú vagy rivális kánon, hanem egyszerűen az antitézise annak, amit a kánon jelent. A kánon a szellemi élet normatív magaslatait, a csúcsokat foglalja magába, így ők most kifejezetten a lapályos gondolkodókkal akarnak foglalkozni. Ide sorolják Fukuyamát, Hararit és Klaus Schwabot.

Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ elemzője a 21. század válságát elemzi. Elmúlt a Pax Americana pillanata, és látjuk, hogy az egypólusú rendszerek instabilak. A válság kialakulási fázisa a közelmúltban keresendő, akut szakasza pedig a jelen. Kiteljesedése a közeljövőben várható.

Benkő Levente, hazánk volt izraeli nagykövete a világrendszerváltásról írt magyar szemmel.

A nyugati szövetségi rendszerhez (név szerint a NATO-hoz) tartozni Magyarország számára védelmet ad, de intellektuális frissességre és rugalmasságra van szükség, nehogy valamely hirtelen támadt vihar felborítsa a hajónkat. A nagy átrendeződés legújabb frontja most éppen a Közel-Keleten látszik megnyílni, miközben a nyugati nagyvárosokban évtizedekig gondosan nevelt terrorista sejtek menetelnek. Új erőtérben kell tájékozódnunk, ahol a régi szabályok már nem feltétlenül érvényesek – írja a volt diplomata.

Békés Márton történész, a Kommentár főszerkesztője az állam meghódításáról írt a 21. században. Az állam szerkezetének és hatóerejének minden csökkentése, felfüggesztése, sőt eltörlése vagy csupán kiszervezése ellenére – melyen a rivális államok proxyjai mellett globális nagyvállalatok, nemzetközi NGO-k és külföldről finanszírozott médiavállalkozások hada ügyködik, idehaza is – az állam mint fizikai apparátus és eszményi keretrendszer továbbra is világunk jelentőséggel bíró társadalmi-politikai tényezője.

 ezért a szerző elemzi ezeket az államcsínyeket és puccsokat, hiszen az államot védeni kell, mert az állam nem rossz gazda, maximum, akik vezetik az államot.

A lap a fentieken kívül írásokat közöl Kiss Péter Attilától, Kiss Lajos Andrástól, és újranyomtatva közli Joó Tibort. Recenziók olvashatók továbbá Szalai Zoltán tollából (A kultúra megőrzése c. könyvről, L. Simon László tollából), Soltész Mártontól (Demeter Szilárd: A valahol szabadsága), L. Simon Lászlótól (Böszörményi-Nagy Gergely: Nonkonform), Balogh Gábortól (Mező Gábor: A kultúra megszállása), Mező Gábortól (Csurka István – Néhány tanulmány egy életpálya megértéséhez. Szerk. Zárug Péter Farkas), Botos Mátétól (Roger Scruton: Hogyan legyünk konzervatívok), Máthé Árontól (Veszprémy László Bernát: Kápók a múlt fogságában), és Veszprémy László Bernáttól (Párhuzamos Trianonok. Szerk. Gulyás László).

***

Fotó: Kommentár Facebook-oldal