Itt a lehetőség: akár jobboldali többség is létrejöhet az Európai Parlamentben!

December 3-án eldördült a startpisztoly a 2024-es európai parlamenti választási kampányban: az Identitás és Demokrácia Párt (ID) európai parlamenti frakciójában politizáló nemzeti erők, az Európai Konzervatívok és Reformerek Pártja (ECR) néhány tagja, valamint a 2019-es EP-választás óta létrejött ígéretesebb európai jobboldali pártok Firenzében gyűltek össze programot hirdetni Matteo Salvini meghívására.

Elmozduló tömegközéppont

Az olasz miniszterelnök-helyettes, infrastrukturális és közlekedési miniszter másfél évnyi szabadesés után mostanra stabilizálta pártja, a Liga támogatottságát. Most pedig abban reménykedik, hogy a következő EP-választás legnagyobb nyertese az ID lesz, s ez esélyt kínálhat arra, hogy kiterjesszék Európára az olasz jobboldali együtt­működés „centrodestra” modelljét, ami politikailag inkább jelent közepet és jobbot, mint szimplán jobbközepet. Ehhez az Európai Néppártba (EPP), az ECR-ba és az ID-ba tartozó három olasz kormánypárt stabilan együtt­működik, szembeszállva a szocialistákkal, a zöldekkel és a liberálisokkal. Az európai színpadon mindez azt jelentené, hogy az Európai Néppárt végre nem a szocialisták és a liberálisok között keresi a szövetségeseit, hanem mer nyitni jobbra.

A számok szintjén a gondolatnak már most is van alapja, s júniustól még inkább lehet. A 705 fős Európai Parlamentben ma az Európai Néppárt képviselőcsoportja, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) és a liberális Újítsuk Meg Európát frakció többséget tud alkotni, de a három jobbos pártcsalád jó szereplésével elméletileg jobboldali többség is létrejöhetne az EPP, az ID és az ECR együtt­működésével. A jövő évi választásról szóló előrejelzések mind azzal számolnak, hogy a néppárt megtartja első helyét a versenyben, de 2019-es eredményénél rosszabbul szerepel, jelentős növekedésen megy viszont keresztül az ID és az ECR. A Politico Poll of Polls közvélemény-kutatási átlaga 168 fős néppárti, 85 fős ID-s és 78 fős ECR-os képviselő­csoportot vizionál, azaz a Salvini-féle európai centrodestrának 331 mandátumos részarányt – innen lehetséges eljutni a 357 fős többséghez, különös tekintettel a most pártcsaládokon kívüli jobboldali pártokra, például a Fideszre. A Europe Elects előrejelzése 165 és 181 mandátum közé várja az EPP-t, 81 és 91 közé az ID-t, 77 és 88 közé pedig az ECR-t, azaz 323–360 széket jósol a jobboldali pártoknak. Az, hogy valamekkora jobboldali erősödés várható, s az európai jobboldal tömeg­középpontja elmozdul majd a néppárttól, elemzői konszenzus.

A néppárttól jobbra álló erők Európa számos régiójában már most is fontos politikai pozíciókat fognak, s a kontinens szinte minden táján voltak az elmúlt négy évben olyan, a jobboldal számára pozitív fejlemények, amelyek a 2019-es eredményben még nem tükröződtek.

Seregszemle csata előtt

A német ajkú EU-ban könnyen megduplázódhat a mandátumok száma 2019-hez képest: a legutóbbi országos választáson 16,2 százalékot elérő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) ma már bőven 30 százalék felett jár, s a 2021-ben 10,3 százalékkal végző Alternatíva Németországért (AfD) párt támogatottsága is meghaladja a 20 százalékot. Európa németül beszélő részén 14 ID-s EP-mandátum jelenti most a jobboldalt, s e szám minden bizonnyal 20 fölé kúszik majd júniusban. Kontinensünk e részén van azonban a Salvini-féle egység egyik legnagyobb akadálya: bár az FPÖ kipróbáltan koalícióképes, az AfD-vel a Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyelőre nem hajlandó a belpolitikában sem együttműködni. Nehéz elképzelni, hogy ez mennyiben lehetne másként – sőt, a Fidesz–CDU-kapcsolatok maradékának megőrzése céljából a magyar kormánypártok is óvatosak az AfD-vel.

A német nyelvterület mellett a Benelux régió is az európai jobboldal aranytartaléka – Geert Wilders holland Szabadságpártjának (PVV) ugyanis, amely nemrég kiugró, 23,6 százalékos eredménnyel nyert választást, egyetlen EP-mandátuma sincsen, ez jövőre bizonyosan megváltozik. Belgiumban az ID-ba tartozó Flamand Érdek (VB), illetve az ECR-os Új Flamand Szövetség (N-VA) is tartja, de valószínűleg növeli is támogatottságát 2019-hez képest, így a Benelux régió 3-3 jobboldali mandátuma az ID ágán minden bizonnyal jócskán megnő. Ezek a formációk ráadásul az európai jobboldalon belül nem számítanak különösebben konfliktusosnak, egyedül Geert Wilders harsányan Izrael-párti álláspontja kelthet visszatetszést egyes pártokban, de ez nem olyan súlyú ügy, hogy megakadályozná az együttműködést.

E két nagy győzelmekkel kecsegtető régió azonban nem veszélyezteti az európai jobboldali mozgalom két alappillére, Közép-Európa és Latin-Európa dominanciáját. A 2004 után csatlakozó országok ma 53, a dél-európaiak pedig 59 képviselővel viszik a hátukon az európai jobboldalt. A közép-európai térségben a jobboldal 2019-es eredményéhez képest enyhe erősödésre számíthat, leginkább új vagy újonnan előretörő balkáni pártoknak köszönhetően. A térség két zászlóshajója, az ECR-os színekben politizáló lengyel Jog és Igazságosság (PiS) és az egyelőre frakción kívüli, de szintén az ECR irányába orientálódó Fidesz (vala­mint a továbbra is az Európai Néppárthoz tartozó KDNP) 2019-ben olyan jó eredményt ért el, hogy onnan már kevéssé látszik tér felfelé.

Az ID felé orientálódó, immáron 15 százalékos bolgár Újjászületés, a 10 százalék körüli horvát Haza Mozgalom (DP), valamint a 20 százalékot karcolgató, ECR-tag Szövetség a Románok Egységéért (AUR) nincs jelen az Európai Parlamentben, így ők minden bizonnyal erős balkáni pólust adnak majd az európai jobboldalnak. A már az EP-ben jelen lévő erők közül hatalmasat nőtt az ID-s Észt Konzervatív Néppárt (EKRE), az egyelőre frakció nélküli lengyel Szabadság és Függetlenség Konföderáció, Lettország két jobboldali pártja, az ECR-os Nemzeti Szövetség (NA) és a frakció nélküli Lettország az Első (LPV), a japán származású elnökével feltűnést keltő cseh ID-s Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD), valamint a Robert Fico kormányában részt vevő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a Köztársaság párt. Emellett tartja majd pozícióját a másik két visegrádi ország ECR-os bástyája, a Csehországban kormányzó Polgári Demokrata Párt (ODS), valamint a szlovák Szabadság és Szolidaritás (SaS). Közép-Európa jobboldalának van még egy említést érdemlő szereplője, mégpedig az Orbán Viktorral híresen jó kapcsolatban álló Janez Janša szervezete, a Szlovén Demokrata Párt (SDS), amely a kormányzó koalíció mélyrepülését követően fölényesen, 35 százalékkal vezeti a közvélemény-­kutatásokat, és bár jelenleg az Európai Néppárt tagja, valószínűleg meggyőzhető lenne az átlépésről, ha felépülne egy erős egység az EPP-től jobbra.

A 34 fős közép- és kelet-európai ECR-kontingens főleg a román AUR miatt, illetve a Fidesz esetleges belépésével növekedhet jelentősen, az ID pedig az új és újonnan megerősödött pártok miatt egészen biztosan megtöbbszörözi majd közép- és kelet-európai mandátumainak számát. De a térségben is elástak egy aknát a jobboldali összefogás útjába: bár a Fidesznek sikerült rendeznie a viszonyát a korábban magyarellenes kirohanásokkal politizáló SNS-szel, a szélsőséges AUR kapcsán erre azért csekély az esély.

Dél-Európában mandátumainak számát tekintve a jobboldal inkább stagnálásra számíthat, az ID pedig kifejezetten gyengülésre. Ennek egyik oka, hogy a térség nagy pártjai közül a francia Nemzeti Tömörülésnek kevés esélye van tovább erősödni a 22 mandátumról. A másik ok pedig, hogy Olaszországban 2019 óta drasztikusan megváltoztak az erőviszonyok: jelenleg az egész Európai Parlament legnagyobb nemzeti képviselőcsoportja az ID 28 fős Liga-delegációja, ám a 2024 utáni létszámban minden bizonnyal tükröződni fog az, hogy az utóbbi években összezsugorodott a párt támogatottsága. Igaz, az elvándorló szavazók zöme valószínűleg a jobboldalon belül marad, és Giorgia Meloni pártjánál, az ECR-os Olaszország Fivéreinél köt majd ki. Valószínűleg az ECR szerény növekményét hozza a jelenleg 4 mandátummal rendelkező spanyol Vox és az 1 mandátumos Görög Megoldás, de Dél-Európa igazi jobboldali sztárja André Ventura portugál Elég! pártja lesz majd, amely 16 százalékos támogatottságával országa harmadik legerősebb tömörülése, és 2019-ben még nem szerzett EP-mandátumot. Latin-Európában tehát az ID ágán valamelyest gyengülés, az ECR ágán viszont masszív növekedés várható.

Kisebb népességük miatt kevésbé számottevő, de politikailag mindenképpen fajsúlyos előretörésre számíthat a jobboldal az északi országokban is, amelyeknek most 5 ECR-os és 1 ID-s székük van az EPP-től jobbra. A Finnek Pártja (PS) az orosz–ukrán háború kitörését követően az ID-ból átlépett az Oroszországgal szemben harciasabb ECR-ba, s valószínűleg hozni tudja eddigi 2 mandátumát. Az ID-ba tartozó Dán Néppárt (DF) megsemmisült, de helyébe lépett a Dán Demokraták (DD), így 1 vagy 2 képviselői helyre itt is van esély. Svédországból pedig mindenképpen erősítésre számíthat az ECR, hiszen a Svéd Demokraták (SD) 22 százalékos, növekvő támogatottsága valószínűleg többre lesz elég a 2019-es 3 mandátumnál.

„Nem Európa ellen, hanem Európáért”

A Firenzében megtartott jobboldali találkozónak számos eleme szimbolikus volt. Firenze az egyik leggazdagabb európai kulturális örökséget hordozza, s a rendezvénynek otthont adó erőd, a Fortezza da Basso jól rímel a számos nyugat-európai országban európai erődnek nevezett kőkemény bevándorláspolitikára, amely mindenkit jellemez az EPP-től jobbra – de még a néppárton belül is vannak csendesebb-hangosabb hívei.

A tizennégy szervezet vagy ezer delegáltjának részvételével zajló találkozón elsősorban ID-s pártok jelentek meg: a házigazda Ligán kívül az osztrák FPÖ, a német AfD, a cseh SPD, az észt EKRE, a dán DF, a belga VB, de képviseltette magát néhány ECR-os, illetve egyelőre frakcióval nem rendelkező erő, így a bolgár Újjászületés, a lengyel Konföderáció, a román AUR. Az európai fősodratú sajtó igyekezett törésvonalként feltüntetni azt, hogy az ID legsikeresebb vezetői, így a portugál André Ventura, a holland Geert Wilders vagy a francia Marine Le Pen személyesen nem vett részt az eseményen – videóüzenetben viszont ők is szóltak az egybegyűltekhez, és pártjuk jelen volt, így távollétük mögött feltehetőleg nincs valódi konfliktus.

„Egy egységes és elszánt jobbközép most először győzhet, és felszabadíthatja Brüsszelt azoktól, akik a saját érdekükben illegálisan megszállva tartják” – adta meg az alaphangot a vezérszónok Matteo Salvini. Úgy látja, „lehetséges egy másik Európa, ahol nem a szocialisták kormányoznak”. Szerinte az ID döntő fontosságú politikai erővé, az EP harmadik legnagyobb frakciójává válhat a választás után. A Flamand Érdek részéről Gerolf Annemans igyekezett lemosni a pártszövetségről a gyanút, hogy euroszkeptikus lenne. „Nem Európa ellen, hanem Európáért vagyunk. Európa álmán erőszakot tett egy zöld és baloldali politikai osztály. Mindenkinek, aki ezzel az EU-val szemben kritikus, együtt kell működnie” – fogalmazott.

Az együttműködést nehezíti az ukrán–orosz háború, amely a lengyel, cseh és skandináv héjákat tömörítő ECR és a szankcióellenes ID között mindenképpen, 
de valamennyire az ID-n belül is okoz problémákat. Ezeket azonban a pártok nem látják áthidalhatatlannak, hiszen az európai Ukrajna-politikával szemben talán leginkább kritikus magyar Fidesz is az ECR-ba törekszik. E törekvést Deutsch Tamás EP-képviselő lapunk podcastjében jelentette be a nyáron, a napokban pedig párizsi látogatásakor a Le Point-nek adott interjújában Orbán Viktor pártelnök is megerősítette, ahogy azt is, hogy a szeptemberben a Budapesti demográfiai csúcson felszólaló Giorgia Melonival tárgyaltak is az ügyben. Az azonban nyilván összefügg a háborúval, hogy a Fidesznek láthatóan nem sietős. Bóka János EU-ügyi miniszter is utalt arra, hogy mivel elképzelhető, hogy a kormánynak a héten zajló EU-csúcson akár ECR-os kormányfők által támogatott javaslatot is vétóznia kell, a konfliktust érdemes a képviselőcsoporton kívül tartani.

Szintén okozhat problémákat az, hogy a nettó befizető északi országok konzervatív pártjai a költségvetési fegyelem elkötelezett hívei, Salvini pedig régóta kritikus az eurózóna költségvetési szabályrendszerével szemben. Az Izrael iránt teljes mértékben elkötelezett Geert Wilders látványosan nem ért egyet a zsidó állam ügyében az FPÖ-vel, amely az osztrák semlegesség jegyében igyekszik kevésbé egyértelműen pártot fogni. S az a probléma, hogy egyes országok soviniszta pártjai gyakran olyan etnikumok ellenében politizálnak, amelyek anyaországának nemzeti erőivel szövetkezniük kellene, nem csak Magyarországot érinti. A román AUR-nak például nemcsak az erdélyi magyarok, de a Dél-Európában tömegével élő románok miatt is vannak konfliktusai konzervatív pártokkal.

A jó hír a jobboldalnak, hogy az európai centrodestra alternatíváját – a Manfred Weber és Georgia Meloni januári találkozójával kezdődő EPP–ECR-közeledést, amelyben az EPP húzná balra az ECR-t, nem pedig az ECR és az ID jobbra az EPP-t – hasonló strukturális problémák sújtják. Lapunknak Bernard Guetta francia liberális EP-képviselő mondta még júniusban, hogy kevéssé hisz az EPP–ECR-közeledésben, már csak azért sem, mert kizártnak tartja, hogy Donald Tusk néppárti Polgári Platformja együttműködjön az ECR-os Jog és Igazságossággal. Emellett a PiS ellenzékbe szorulásával alapvetően megváltoznak az ECR legnagyobb frakciójának érdekei is. Így aztán attól nem kell tartani, hogy a néppárt ripsz-ropsz leüthetné az ECR-t az ID kezéről – van idő rendezni a konfliktusokat.

Nyitóképen: Matteo Salviniék seregszemléje Firenzében. Fotó: AFP / Andreas Solaro