Terrorcselekmény miatt nyomoz az FBI a Niagara-vízesésnél lévő amerikai-kanadai határátkelőnél

2023. november 22. 22:14

A Rainbow hídon bekövetkezett robbanásban az autó két utasa életét vesztette és egy határőr megsérült.

2023. november 22. 22:14

Lezárták a Niagara-vízesésnél lévő amerikai-kanadai határátkelőt, mert egy jármű felrobbant egy ellenőrzőpontnál a két országot összekötő hídon.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) buffalói kirendeltsége közölte, hogy nyomozást indított a Rainbow hídon bekövetkezett robbanás ügyében. A közösségi médiában megjelent felvételeken egy lángokban álló biztonsági bódé látható. Az FBI közlése szerint Kathy Hochult, New York állam kormányzóját tájékoztatták az incidensről. Hochul közölte, hogy 

az FBI egyesített terrorellenes munkacsoportját mozgósították a vizsgálat elvégzésére.

A Fox News már korábban úgy értesült, hogy az FBI terrorcselekmény kísérletének gyanújával vizsgálja az incidenst. A hírtelevízió szerint az autó két utasa életét vesztette és egy határőr megsérült. A CNN szintén két halottról számolt be. A hatóságok ezt hivatalosan még nem erősítették meg.

A Rainbow híd egyike annak a négy határátkelőnek, amely a kanadai Ontario tartományt az amerikai New York állammal köti össze. A helyi hatóságok közlése szerint óvintézkedés gyanánt mind a négy határátkelőt lezárták. A térségben megerősítették a biztonsági intézkedéseket a repülőtereken és vasútállomásokon.

„Ez nyilvánvalóan nagyon komoly helyzet. A kanadai kormány rendkívül komolyan veszi” 

– jelentette ki Dominic LeBlanc kanadai közbiztonsági miniszter Ottawában. „Felvettük a kapcsolatot az amerikai hatóságokkal. Hamarosan beszélni fogok az amerikai belbiztonsági miniszterrel” – tette hozzá LeBlanc. Justin Trudeau kanadai kormányfő szintén úgy fogalmazott, hogy rendkívül komolyan kezelik a történteket.

(MTI)

Nyitókép: X

 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MaBaker
2023. november 23. 09:32
Valamiről nagyon el kellett terelni a figyelmet. Valami idióta egy fehér mercedes sportkocsival repesztett a határ felé és ugratva belerepült a határőrbódéba. Ennyi történt. Az, hogy terrortábadásnak habosítják, amikor nagyjából minden robbantást, késelést, tömegbe hajtást napokig lebegtetnek, hogy terror volt-e vagy sem, sokat elárul.
Kozmosz
2023. november 23. 01:51
Ja, a Rainbow hídon minden történhet. Még basznak is az elvtársak a nyílt szinen.
frankie-bunn
2023. november 23. 01:26
Láttam egy mémet, miszerint a hülyék Északról akarnak betörni, holott a déli határ nyitva van....
Házam Hazája
2023. november 23. 00:16
Támadnak az Eszkimók.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!