Szegény Európa

Európa egyre szegényebb, de az ősi flagelláns szokások szerint az unió vezetői inkább szenvednek mások bűneiért, mintsem a növekedés irányába fordítanák a gazdaságot. Még szeptemberben írta meg a The Wall Street Journal, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti gazdasági szakadék látványosan megnőtt az utóbbi tizenöt évben. 2008-ban, a pénzügyi és gazdasági válság előtt az eurózóna és az USA bruttó hazai összterméke nagyjából megegyezett: 14,2 billió és 14,8 billió dollárt mérhettünk akkor, 2023-ban Európa éppen átlépte a 15 billió dollárt, az Egyesült Államok viszont már 26,9 billiónál tart. Még sokkolóbbak az adatok, ha azt nézzük: Olaszország egy főre jutó GDP-je éppen megelőzi Mississippiét, a legszegényebb amerikai államét, Németország pedig Oklahoma és Maine, az amerikai lista 38. és 39. helyezettje között foglal helyet.

Sokat lehetne beszélni Európa belső gazdasági és versenyképességi problémáiról, de én inkább a geopolitikai dimenzióra koncentrálnék. Európa felemelkedése a távolsági kereskedelemhez köthető. Az olasz reneszánsz akkor kezdődhetett meg, amikor a quattrocento közepén elesett Konstantinápoly, és a selyemút vége Velencébe, Firenzébe és az észak-olasz városállamokba tevődött át. Nyugat-Európa is a nagy földrajzi felfedezések után emelkedett fel, amikor a portugálok, majd a spanyolok, a hollandok és végül a britek kimerészkedtek a nyílt tengerre, s beindult a világkereskedelem körforgása a közép-ázsiai tevekaravánokon túl is. Szintén a késő középkor mutatja meg a blokkosodás, a bezárkózás kockázatátis: a Ming-dinasztia hanyatlása azután vált vissza­fordít­hatatlanná, hogy Cseng Ho és a Kincses Flotta nagy sikerű útjai után a császári udvar inkább a bezárkózás és a világgal ápolt kapcsolatok megszakítása mellett döntött.