Stoltenberg: Ukrajna visszafoglalta a megszállt területei felét

2023. november 27. 15:59

A NATO-főtitkár szerint az ország „szuverén, független nemzetként győzedelmeskedett”.

2023. november 27. 15:59

A gázai humanitárius szünet meghosszabbítására szólított fel hétfőn Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, mert szerinte ez teszi lehetővé, hogy a térségben élő emberek megkapják a számukra égetően szükséges segélyt, és még több túsz kiszabadulhasson. Brüsszeli sajtótájékoztatóján a norvég politikus üdvözölte, hogy a Hamász és Izrael közötti megállapodás több túsz elengedéséhez vezetett.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban elmondta, hogy a szövetség tagállamainak külügyminiszterei kedden egyeztetést folytatnak a helyzetről.

Oroszország visszahozta a háborút Európába.

Kibertámadásokkal, dezinformációval, energetikai és migrációs zsarolással destabilizálni igyekszik demokráciáinkat” – mutatott rá.

Felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt hetekben Moszkva migránsokat szállított a finn határra, emiatt le kellett zárni átkelőhelyeket. Hangsúlyozta, hogy a NATO szolidaritást vállal új tagállamával, Finnországgal, és üdvözölte, hogy az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) segít megerősíteni a finn határokat.

Stoltenberg elképesztő kijelentést tett

Stoltenberg elmondta továbbá, hogy a NATO megerősíti Ukrajna hosszú távú támogatását,

és a szövetségesek egyetértenek abban, hogy az ország a szervezet tagja lesz. „Ukrajna visszafoglalta az Oroszország által elfoglalt területek 50 százalékát.

Szuverén, független nemzetként győzedelmeskedett.

Eközben Oroszország politikailag, gazdaságilag és katonailag is gyengébb lett” – hangoztatta.

Kínával kapcsolatban Stoltenberg hangsúlyozta: a távol-keleti ország nem ellenfél, a Pekinggel való párbeszédet pedig fenn kell tartani, sok területen  például éghajlati és fegyverzetellenőrzési kérdésekben – együtt kell vele működni. Rámutatott azonban, hogy néhány kínai kormányzati intézkedés kihívást jelent a szövetségesek biztonságára nézve, és a NATO-nak együtt kell dolgoznia a válaszlépéseken.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: DURSUN AYDEMIR / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP

Tavaszi kampány

Kapcsolódó cikkek

Összesen 150 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lacika-985
2023. november 30. 08:00
Mostanig ugy látszott hogy egy király bolondja van Zselé személyében , de már látszik hogy kettő van . a Nato is tart egyet
F1950
2023. november 27. 23:22
A területszámítás nem Stollwerk erőssége. Elmehetne már a...bankba igazgatónak
Bunyevac1964
2023. november 27. 22:56
Sic itur ad astra…
Namond
2023. november 27. 22:08
Akkor tessék megkezdeni a béketárgyalásokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik