Kik azok a „zsidó terroristák"?

Mint lapunk is megírta: sürgős intézkedésekre van szükség a palesztin lakosságú Ciszjordániában, az ottani zsidó telepesek támadásai miatt ugyanis a helyzet kikerülhet az irányítás alól – jelentette ki az Európai Unió külügyi szolgálatának (EEAS) szóvivője. Közleményében az uniós illetékes hangsúlyozta: a ciszjordániai zsidó telepesek „terrorizmusának fellángolása” nagyon sok polgári áldozathoz vezetett, palesztin közösségek kényszerültek elhagyni otthonaikat.

A szó használata önmagában nem feltételez előítéleteket. 2005-ben például Eden Natan-Zada, egy az IDF-ből dezertált 19 éves vallásos cionista fiatal felszállt egy buszra Izrael egy arab városában, majd agyonlőtt két muszlimot és két keresztény arabot, mielőtt a tömeg meglincselte. Ariel Saron kormánya egyértelműen „terrorizmusnak” minősítette az esetet és elítélte azt.

A zsidó terrorizmusnak régi gyökerei vannak a Szentföldön. A cionista mozgalomból a húszas években kivált a revizionista mozgalom, amit Ze'év Zsabotyinszkij vezetett. Ők voltak a korabeli cionisták „szélsőjobboldala”, noha később náluk is akadtak radikálisabbak. 

 melynek főleg a britekkel és az arabokkal való szembenállás volt a feladata. 1940-ben ebből szakadt ki a Lechi, amely már elvetette a revizionizmust, mint „puhány” ideológiát, és nyíltan a terrorizmus eszközéhez nyúlt (melyet az Irgun csak fennállásának egy ideje alatt alkalmazott). 

Néhány emlékezetesebb akciója a két szervezetnek: 1944 novemberében a Lechi lőtte le a brit kormány közel-keleti megbízottját, Lord Moyne-t. Ennek kapcsán érdemes elolvasni Jicak Samir korábbi miniszterelnök (s még korábbi irgunos és lechis vezető) 2012-es interjúját, melynek címe nemes egyszerűséggel ez volt: „Ezért öltük meg Lord Moyne-t”.

1948 szeptemberében a Lechi Folke Bernadotte-t, az ENSZ zsidók és arabok közötti közvetítő megbízottját lőtte le Jeruzsálemben. A legtöbbet idézett példa persze a King David hotel felrobbantása – mely a palesztinai brit adminisztráció központja volt -, ezt 1946 júliusában követte el az Irgun, 91 áldozatot szedve, köztük számos zsidót is. Az Irgun ugyan előre jelezte, hogy mire készülnek, de a britek nem ürítették ki az épületet. Az Irgun a zsidó áldozatokat meggyászolta, a briteket nem – az arabokról pedig nem tettek említést. Az Irgun vezetője ekkor Menachem Begin, később Izrael első jobboldali miniszterelnöke volt.

Ezek a szervezetek ugyan alkalmaztak vallásos retorikát, de alapvetően szekuláris jobboldali csoportok voltak. Később azonban 

Áldozataik néha arabok, néha zsidók voltak. 1994-ben Baruch Goldstein, ez IDF-katona Ramadán során tüzet nyitott egy mecsetben Hebronban, 29 muszlimot ölve meg – köztük gyerekeket –, és 125 főt sebesített meg, mielőtt agyonverték. 

Tettét az izraeli jobb- és baloldal egyaránt elítélte, így tett az akkor ellenzéki Benjamin Netanjahu és Jicak Rabin miniszterelnök is. Szélsőséges vezetők azonban Goldstein tiszteletére szólítottak fel, több százan pedig sírjához zarándokoltak.

 Jigal Amir, egy vallási fanatikus 1995. november 4-én lelőtte az izraeli miniszterelnököt, mert úgy vélte, elárulja a zsidó államot, amikor földet ad az araboknak a békéért cserébe. Annyi mondjuk igaz, hogy a Rabin-féle taktika nyilván nem működött – ezen nem kell vitatkozni 2023. október 7-e után –, de az a fajta vallási fanatizmus, mely egy másik zsidó életének elvételét megindokolná, valóban szélsőséges irányzat. 

Amir azzal próbálta megindokolni tettét, hogy a zsidó vallás a többi zsidó életét veszélybe sodró személy megölését lehetővé teszi, de ezt az érvelést nem túl meglepő módon nem értékelte a bíróság. Az effajta vallásos tiltás nem zavarta Jisaj Szliszelt sem, aki először a 2005-ös jeruzsálemi Pride vonuláson késelt meg vonulókat, majd miután kiengedték a börtönből, 2015-ben újra így tett, ekkor egy izraeli tinilányt ölve meg.

A szélsőségesek 2014-ben már effektíve háborút is kirobbantottak. Június 12-én palesztinok raboltak meg és öltek meg három izraeli tinédzsert, erre reagálva Ciszjordániában zsidó szélsőségesek rabolták el és gyújtották fel élve a 16 éves Mohammed Abu Khdeirt. Az izraeli tinik haláláért Izrael széleskörű letartóztatási akcióval reagált, a palesztin fiú felgyújtására pedig a Hamász rakétákkal, az ügy a 2014-es Gázába való izraeli bevonulásig fajult. 

Izraeli oldalról 67 katona és 6 civil halt meg, a Hamász által irányított Gázai Egészségügyi Minisztérium 2310 palesztin áldozatról számolt be, melynek állításuk szerint 70%-a civil volt.

Eközben persze látni kell, hogy a forrongó hangulat nyilván kihatással van Ciszjordániára is. Az ENSZ szerint az elmúlt hetekben legalább 132 palesztint, köztük 41 gyermeket öltek meg az izraeli biztonsági erők és a telepesek. 2022-ben 158 palesztint öltek meg itt, ami az elmúlt két évtized legsúlyosabb erőszakos cselekménye volt. Izrael szerint a legtöbb haláleset nem a telepesekhez köthető, hanem a biztonsági erők terrorellenes rajtaütéseinek tulajdonítható, amelyeket palesztin fegyveresek ellen hajtottak végre. Sajnos a terroristák ilyen helyzetekben tinédzsereket is felhasználnak, mint arra több izraeli kommentátor felhívja a figyelmet.

Ugyanakkor Netanjahu kezét az is kötheti a zsidó szélsőségesekkel szembeni fellépésben, hogy kormányában erős pozíciókkal foglal helyet a vallásos szélsőjobboldal, mely ezeket a csoportokhoz több szálon kötődik. Jellemző, hogy amikor Amichaj Elijahu izraeli miniszter Gáza „leatomozásáról” beszélt, Netanjahu ki akarta rúgni, majd koalíciós partnereinek nyomására csak „felfüggesztette”, de azért Elijahu részt vett egy kabineti szavazáson telefonon keresztül. Netanjahu alatt az izraeli igazságszolgáltatás a zsidó terrorizmussal szemben többször is fellépett (lásd például itt), a szakirodalom okkal tekinti úgy a kérdést – például Joshua Sinai tanulmánya ebben a könyvben –, mint a Netanjahu kormányai által kezelt egyik fő terrorveszélyt.

Az IDF– ellentétben a Hamásszal – saját szélsőségeit elítéli és kivizsgálja, így járt például nemrég az a tábori rabbi, aki a zsidóságnak az Ószövetségben ígért teljes földterület elfoglalásáról értekezett, illetve azok a katonák, akikről videó került elő, hogy letartóztatott arabokat abuzálnak. Utóbbi példák persze már nem a zsidó terrorizmusra vagy szélsőséges vallásos-nacionalista csoportokra utal, pusztán annak jelei, hogy bár a Közel-Keleten – pláne háborús kontextusban – mindkét oldalon előkerülnek szélsőségek, Izrael legalább kísérletet tesz a sajátjainak visszafogására.

Azt pedig persze mondani sem kell, hogy nem Izrael tört be egy demokráciába október 7-én és nem izraeli katonák lőttek agyon gyerekeket a kiságyukban. Zsidó terrorizmus tehát mind történeti kontextusban, mind napjaink szakirodalma szerint létezik; ám a Hamász és a zsidó terroristák összehasonlítása sántít, ráadásul az október 7-i támadás után a hasonlat különösen ízléstelen és rosszindulatú. Izrael demokrácia, amely terroristákkal szemben vív harcot, míg a Hamászt semmi sem kényszerítette arra, hogy ártatlanokat mészároljon. A Közel-Kelet bonyolult és összetett hely, de bizonyos dolgokban szerencsére tisztán lehet azért látni.

Fotó: Arabellenes graffiti Hebronban. Forrás: Wikimedia Commons