Jobboldali dilemmáink

Hatalmasat nyert Geert Wilders és pártja a hollandiai választáson – legalábbis helyi viszonylatban –, ám így sem lesz elég helye a parlamentben ahhoz, hogy egyedül kormányt alakítson. Koalíciós tárgyalásokba kell fognia, ám a szóba jöhető partnerek korábban mind elhatárolódtak tőle – így foglalható össze az európai politika legújabb izgalmas fejleménye.

Nekünk az egyik szemünk nevet, a másik sír, hiszen miután kicsit elvesztettük Lengyelországot mint szövetségest az európai uniós színtéren, vissza­kaptuk Szlovákiát, majd most jött Hollandia. És esélyes Portugália is, ahol korrupciós ügyek miatt lemondani kényszerült a miniszterelnökségről a baloldal üdvöskéje, António Costa, így jövő tavasszal előre hozott választást tartanak. Ennek pedig nagy esélyese a jobboldal, egy éppen feljövő kis párttal, az Eléggel, amelyet 2022 januárjában még 7 százalékra mértek, most meg 16 százalékon áll, és a harmadik legnagyobb erő az országban. A Szocialista Párt, Costa szervezete 22 százalékon áll, a jobboldali Szociáldemokrata Párt (PSD) 27 százalékon. Ígéretes jövő várhat a jobboldalra Portugáliában.

Kirajzolódni látszik egy érdekes tendencia európai szinten, amivel a jobboldalnak hosszú távon kezdenie kell valamit. Fontos pártjai úgy nyernek választásokat, hogy nem tudnak kormányra kerülni, mert nincs meg az abszolút többségük, így a többiek össze tudnak fogni ellenük, s végül egy furcsa Frankenstein-koalícióval akár fölébük is kerekednek. Ez történt Lengyelországban és Spanyolországban, ez történhet Hollandiában. Lengyelországban az eddig kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) nyerte a választást, de egy ideológiailag vegyes koalíció fog helyette kormányozni. A PiS ráhajtott egyetlen esetleges koalíciós partnere, a Konföderáció szavazóira. Spanyolországban a nyári előre hozott választáson a Néppárt nyert úgy, hogy egyetlen potenciális koalíciós partnerétől, a Voxtól happolt el szavazókat, amortizálva őt. Így most a szocialisták alakítottak kormányt úgy, hogy amnesztiát ígértek a katalán szeparatistáknak az alkotmányellenes 2017-es függetlenségi népszavazásuk ügyében, és egyébként alkotmányos válságban van az ország, mindenhol tüntetnek Pedro Sánchez kormányfő ellen. A legfőbb tanulság, hogy egy mégoly centrista, alig jobboldali erő, mint a spanyol Néppárt, sem határolódhat el kicsit konzervatívabb jobboldali párttestvérétől, mert ha megteszi, annak az igazi nyertese a baloldal lesz. A baloldalnak tett gesztusok helyett nyugodtan lehet markánsabb politikai állításokat meg­fogalmazni.

Persze végső soron mindig meg kellene nyerni valamiképp a biztosan szavazók felét, de hát ez a legnehezebb, főleg olyan helyeken, mint Hollandia. Ott megszámlálhatatlan párt van, ráadásul teljesen arányos a választási rendszer, az egész ország egy kerület. Hasonló a helyzet Szlovákiában, sőt a decemberben előre hozott választást tartó Szerbiában is. 

Itt látszik a magyar választási rendszer előnye: az egyéni körzetek kombinálva az arányos listákkal és a vesztes-győztes kompenzációval olyan helyzetbe hozza a győztest (már ha elég nagyot győz), hogy nincs szükség hosszadalmas koalíciós tárgyalásokra, egyezkedésekre. Ehhez persze kellően meggyőző politikai ajánlatokra is szükség van, sok kis párt itt is csak azt érné el, amit Hollandiában el lehet. 
De hiába kritizálja az ellenzék a magyar választási rendszert, az a stabilitást szolgálja, és segít elkerülni a patthelyzetet.

A szerző a Mandiner főmunkatársa.