Izraeli védelmi miniszter: A Hamász elvesztette az uralmát a Gázai övezet fölött

2023. november 13. 20:42

Joáv Galant azt is közölte, hogy a civilek kifosztják a Hamász bázisait, nem bíznak már a rendszerben.

2023. november 13. 20:42
null

„A Hamász elvesztette az irányítást Gáza felett, a terroristák délre szöknek, a civilek kifosztják a Hamász bázisait, nem bíznak már a rendszerben” – közölte Joáv Galant hétfő este. 

„Erőink előrehaladnak, tervszerűen végzik feladataikat, ahogy növeljük a nyomást, látjuk az eredményét, minden nap újabb Hamász-parancsnokokat, s több tucat, néha több száz terroristát iktatunk ki. A hadsereg elér Gázaváros központjába, és megfontolásai alapján szerint cselekszik” – mondta a védelmi miniszter.

Az elmúlt napokban fokoztuk azon tevékenységünket az alagutak ellen, amely kikényszeríti a terroristákat a járatokból.

 És ott vagy elesnek, vagy feltétel nélkül megadják magukat, nincs harmadik lehetőség” – tette hozzá.

„Feladataink elvégzésén dolgozunk, nincsenek időkorlátaink, céljaink vannak. El fogjuk érni céljainkat, ennek élén a Hamász elleni teljes győzelmet, és az elraboltak hazatérését”– zárta szavait az izraeli médiában nyilvánosságra hozott videofelvételen.

Ezt is ajánljuk a témában

Néhány perccel a védelmi miniszter beszéde után péntek óta először ismét rakétákkal lőtték a Gázai övezet környéke mellett az ország középső vidékét, benne Tel-Avivot és környékét is.

A Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet közzé tette az egyik izraeli katonai kommandó katonáinak fényképét, akik izraeli zászlóval a Hamász központi tanácsának épületében állnak.

(MTI)

***

Nyitókép: ISRAELI DEFENSE MINISTER / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2023. november 14. 14:15
A vágyairól mesél.
mdave88
2023. november 14. 09:20
Kwai Chang Caine?
Ízisz
2023. november 14. 09:03
Z. "Iránban képezték ki az Izraelt megtámadó Hamasz-terroristákat A WALL STREET JOURNAL TÁRTA FEL A DZSIHADISTÁK ELŐKÉSZÜLETÉT Az amerikai lap riportja szerint az iráni vezetők adtak zöld lámpát a Hamasznak a támadásra azon a bejrúti találkozón, amely október 2-án történt, és amelyen a Hamasz és a libanoni, szintén iráni támogatású Hezbollah terrorszervezet vezetői vettek részt." Szóval tényleg minden rendben van??? féreg dollármédia által fizetett bérkommentelő cselédek, terroristáat támogató, antiszemita rohadékok!!! 🤮🤮🤮👎👎👎💤
Ízisz
2023. november 14. 07:56
Z. "Hamász terroristák: halott zsidókat erőszakoltunk meg és gyerekeket fejeztünk le 2023. október 25. szerda, Miután bemutatta a külföldi újságíróknak a Hamász terroristái által az október 7-i dél-izraeli támadás során elkövetett atrocitásokról készült felvételeket, az IDF közzétett két részletet a mészárlásban részt vevő Hamász terroristák kihallgatásaiból. „Az volt a terv, hogy házról házra járunk, és mindenkit megölünk, beleértve a nőket és a gyerekeket is” – mondta az egyik terrorista. A Hamász arra utasította őket, hogy fejezzék le áldozataikat. A terrorista utána kifejtette, hogy a civilek lemészárlása csak a terv egyik fele volt: a Hamász túszokat is akart. „A Hamász megígérte nekünk, hogy aki tússzal tér vissza Gázába, az lakást és 10 ezer dollárt kap” – magyarázta az egyik terrorista." A bérkommentelő kurva cselédek, ez vár rátok is, ha a Hamász terrorista állatai nem lesznek likvidálva!!! Nekik mindegy, hogy gyerek, nő, idős ember!!! Erre lettek kiképezve!!! 💯👎🤮💤
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!