Mindig van lejjebb: a Pennsylvaniai Egyetem hallgatója „boldognak érezte magát” a Hamász brutális támadásakor (VIDEÓ)

„Emlékszem, annyira boldognak éreztem magam, olyan magabiztosnak, hogy a győzelem már tapinthatóan közel van” – mondta.

A demonstrálók megakadályoznák az Izraelnek szánt fegyverszállításokat.
Legalább 100 Izrael-ellenes tüntető blokkolta a tacomai kikötő bejáratát hétfőn kora reggel. A tüntetők megpróbálták feltartóztatni az Izraelbe tartó Cape Orlando nevű amerikai katonai ellátóhajót. A tüntetők pénteken már késleltették ugyanennek a hajónak az oaklandi kikötőből való elindulását.
A tüntetés szervezésében részt vevő Arab Resource & Organizing Center (AROC) közleménye szerint több mint 500 személy vett részt a tüntetésen. A tüntetők később be is hatoltak a kikötő területére, ahol megpróbálták megakadályozni a hajó elindulását, hogy
ne érkezzenek meg Izraelbe az AROC szerint a hajó fedélzetére rakodott fegyverek és katonai felszerelések.
Ezt is ajánljuk a témában
„Emlékszem, annyira boldognak éreztem magam, olyan magabiztosnak, hogy a győzelem már tapinthatóan közel van” – mondta.
Nyitókép: képernyőfelvétel
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Pattanásig feszült a hangulat a Közel-Keleten.
Nagyon nem úgy történtek az események, mint ahogy korábban bemutatták.
„Az IDF és a Sin Bet továbbra is elszánt a Hamász terrorszervezet felszámolásában” – közölték.