Hogy milyen lenne ma a világ, ha a Nixon-Kissinger páros vezetné? Nos, Zelenszkijt például bizonnyal elütné egy rendszám nélküli fekete Chevrolet

Szóval hogyan is festene ma a világ, ha a Nixon-Kissinger páros ülne a parancsnoki hídon?

Itt van pár teljesen elméleti gondolatkísérlet, valós kissingeri húzások alapján.

Ukrajna úgy járna, mint Dél-Vietnam: az amerikai katonai támogatás folyamatosan csökkenne, Antonov washingtoni orosz nagykövet kétnaponta járna a Truman-épületbe, s egy szép napon Volodimir Zelenszkijt elütné egy rendszám nélküli fekete Chevrolet. Olekszij Aresztovics hatalomra kerülése után finlandizálná Ukrajnát.

Kocsis Máté washingtoni tárgyalásait követően megszavaznánk a svéd NATO-csatlakozást. A Westinghouse gáláns hitelajánlattal kiütné a Roszatomot és a Framatome-ot a paksi bővítésből, s a német Zöldek hirtelen a magyar uniós pénzek mihamarabbi kifizetéséért kezdenének lobbizni.

Izraelbe kétnaponta járkálnának amerikai tisztségviselők szolidarítani, de fegyvert nem vinnének. Mahmúd Abbász orvosi műhiba következtében hirtelen elhunyna, a Palesztin Hatóság új vezetője pedig hosszú izraeli blokádot követően elfogadna egy Izraelre nézve előnyös kétállami megoldást, és megtagadná Iránt.

Az Egyesült Államok mindent megtenne Kínával fenntartott kereskedelmi kapcsolatainak fejlesztéséért, de valaki csendben elkezdene felépíteni két félelmetes, időnként technológiai létesítmények és vízbázis ellen célzott támadásokat végrehajtó gerillaszervezetet Hszincsiangban és Tibetben.

Erkölcstelen, sötét, mocsaras világ lenne ez – kilátással a ma megoldhatatlannak tűnő dolgok megoldására. Jobb lenne a ma létezőnél, vagy rosszabb? Ízlés kérdése. Létező világunk erdőtüzein végigtekintve

„Semennyire nem érdekel a népszerűség, nem érdekel, ha elveszítem a közönségemet. Megengedhetem magamnak, hogy azt mondjam, amit gondolok. (...) Ha zavartatnám magam a köz reakciójától, ha számító technikázás alapján cselekednék csupán, semmit nem érnék el.” Henry A. Kissinger haláláig bánta, hogy 1972. november 4-én belemondta mindezeket Oriana Fallaci mikrofonjába. Mert leleplezte magát.

Ez a pár mondat volt Henry Kissinger lényege, s halálának másnapján ehhez kell viszonyulnunk, ha Henry Kissingerhez szeretnénk viszonyulni.

Ahhoz kell viszonyulnunk, hogy Henry Kissinger jó egy évtizednyi csúcsdiplomatai ténykedése, majd további szűk két emberöltőn átívelő, rendkívüli gravitast hordozó közgondolkodói működése alatt végig egy dolgot igyekezett felírni a világ egére.

Hogy lehet őt utálni, véreskezű, becstelen machinátornak tartani, s a világ erkölcse alapján bizonyosan az is volt – de ő akkor is a külpolitika erkölcsének igyekszik megfelelni. Ami egyébként nem túl bonyolult. Érd el a nagyobb jót annál legalább valamennyivel kisebb rosszak árán. És bízz abban, hogy az Úr, minden lehetséges és megvalósult forgatókönyvek különbségeinek tudója, a végén irgalmas lesz neked.

Hogy mit csinált Kissinger? Lényegében:

Lepaktált az emberek millióit a halálba küldő, gyilkos maói rezsimmel, és lényegében magára hagyta Tajvant azért, hogy az USA megnyerje a hidegháborút. A vietnámi háború megnyerhetetlenségét felismerve látványosan elengedte Dél-Vietnám kezét. Legitimációt adott a bengáliai felkelést vérbe fojtó Nyugat-Pakisztánnak, Salazar portugáliai diktatúrájának, a Nyugat-Szaharát megszálló Marokkónak, az argentin katonai juntának. A demokratikusan megválasztott chilei szocialista elnök, Salvador Allende elleni sikertelen puccsban biztosan, a sikeresben vélhetően benne volt a keze.

A külpolitika erkölcse felől nézve pedig többször volt igaza, mint ahányszor tévedett. A Szovjetunió tovább tarthatta volna fenn kommunista rémuralmát Eurázsia zöme, köztük térségünk felett, ha Kissinger nem üti ki alóluk Kínát.

Ha a jom kippuri háborúban Nixon kétmilliárd dolláros katonai gigasegélye helyett Kissinger óvatoskodása ért volna célt, a világ talán megúszta volna az olajválságot. Salazar esetében pedig kifejezetten alultárgyalt az az erkölcsiséget sem nélkülöző stratégiai éleslátás, amivel cselekedett: pontosan látta előre, hogy a diktatúra bukása a portugál gyarmatoknak nem boldog függetlenséget hozna, hanem káoszt, vérontást és nyomort. Angola ma szinte az egyetlen ország a világon, melynek mesés olajkincséből tényleg semmit sem látott a lakosság, Mozambikot pedig Kína lassan az utolsó négyzetcentiméterig felvásárolja.

Latin-Amerikában és Bangladesben meg tévedett. Az erkölcstelen alkukkal nem sikerült kifordítania sarkaiból a világot: nincs az az erő, ami az akkori Pakisztán egymástól jó kétezer kilométerre lévő két felét egyben tudta volna tartani, s míg Nyugat-Európát a hidegháború hézagmentesen tudta Amerikához ragasztani, Latin-Amerika a hidegháború legnagyobb vesztese, egyben a ma Amerika ellen szervezkedő hatalmak legfontosabb aranytartaléka lett.

De ez az ember mert dolgokat megoldani, jogállami, demokratikus és médiatechnikai béklyóktól magát cseppet sem zavartatva szolgálni azt a nagyobb jót, amit a külpolitika sajátos erkölcsi szemüvegén keresztül lehet csak észrevenni.

Hajlok rá: egy-két Kissinger minden időpontban kell a világnak, hogy mindenki más élhessen a külpolitkán kívüli világ tisztább erkölcse szerint. Ezért nagy veszteség, hogy elment. Minden forgatókönyvek atyja nyugtassa csendesen.

Nyitókép: AFP