Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Egymillió lövedéket és legalább tíz fegyverszállítmányt küldött Észak-Korea Oroszországnak augusztus óta.

A Politico elemzésében rámutat, hogy az utóbbi hónapokban, az orosz-ukrán háború kapcsán komoly átrendeződés történt a fegyverkezési versenyben. Észak-Korea leelőzte az EU-t, amikor Ukrajnába egymillió lövedéket küldött. Míg az háború első szakaszában egy domináns nyugati fölény volt megfigyelhető, addig mára ezek tendenciák lelassultak, és az utóbbi hónapokban Észak-Korea személyében egy új, releváns szereplő meg megjelent a fegyverszállítmányok kapcsán.
A lap szerint így a szövetségesek felfegyverzése terén Észak-Korea már megelőzte az EU-t, és már egymillió lövedéket szállított Oroszországnak, míg az EU fegyvergyártói messze elmaradnak attól a termeléstől, amelyre szükség lenne ahhoz, hogy 2023 márciusáig teljesítsék az ígért egymillió lövedékes támogatást Ukrajna számára a terjedő orosz invázió ellen.

„Nagyon aggódom az lőszergyártás miatt is”, mondta Kaja Kallas, Észtország miniszterelnöke, aki elsőként javasolta a célt, az elmúlt héten az EU vezetőinek csúcstalálkozóján. „Az az ígéret, amit Ukrajnának tettünk, hogy szállítunk egymillió lövedéket... nos az még hátravan.”
Eközben Észak-Korea hatalmas mennyiségű lőszerrel látja el Oroszországot; egy dél-koreai törvényhozó szerint Phenjan már le is szállította az egymillió lövedéket. Dél-Korea Nemzeti Hírszerző Szolgálata szerint emellett legalább tíz fegyverszállítmányt küldött Észak-Korea Oroszországba augusztus óta.
Észak-Korea háborús gazdaságot működtet, amit mi nem teszünk
– mondta Trevor Taylor, a londoni Royal United Services Institute for Defence and Security Studies (RUSI) szakértője, hozzátéve, hogy „az persze kérdéses, hogy az Észak-Korea által szállított lőszer megfelel-e azoknak a biztonsági és megbízhatósági szabványoknak, amelyeket az európaiak betartanának.”
Az Európai Bizottság május 31 óta 223.800 lövedéket szállított Ukrajnának egy visszatérítési program keretében azoktól az országoktól, amelyek beleegyeztek, hogy a raktáraikból szállítanak Kijevbe.
Litvánia külügyminisztere, Gabrielius Landsbergis nemrégiben azt írta az X-re, hogy az EU-szállítmányok száma 300.000 körül van. A lap szerint ez azt jelzi, hogy a készletnövelés lassan történik, és hogy az EU lassan de biztosan lemarad a fegyverkezései versenyben.
A múlt hónapban Franciaország hadügyminisztere, Sébastien Lecornu azt mondta, hogy Franciaország képes lesz 2024-től havonta 3000 kritikus 155 milliméteres lőszert küldeni Kijevbe. Azonban ez még mindig csak évi 36.000 lövedéket jelent majd Franciaország részéről. A verseny tehát ezen a téren is élesedik a két szövetségi rendszer között.
Jelen állás szerint, az Észak-Korea által történő szállítások segíthetnek Oroszországnak visszaszerezni az előnyét.
Nyitókép: Grigorij SYSOYEV / POOL / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Az ukrán elnök a tűzszünet érdekében hajlandó lenne a jelenlegi frontvonalak „befagyasztására”.


Abramovics személyesen ismerte meg Ukrajna álláspontját, és továbbította Putyinnak.


Az ukrán elnök végtelenül magabiztos a katonai fejlesztéseik miatt.
