ENSZ-bíróság: Azerbajdzsánnak biztosítania kell az örmények visszatérését Hegyi-Karabahba

2023. november 17. 20:38

Bakunak szavatolnia kell azt is, hogy mindazok, aki ott maradtak vagy visszatértek, ne szembesüljenek erőszakkal vagy megfélemlítéssel.

2023. november 17. 20:38

Az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bírósága (ICJ) pénteken közzétett végzésében arra kötelezte Azerbajdzsánt, hogy biztosítson szabad, akadálytalan, gyors és biztonságos visszatérést a Hegyi-Karabahból szeptemberben elmenekült örményeknek, és szavatoljon biztonságot az ottmaradtaknak. 

A bakui kormány szeptember 19-én jelentette be, hogy „terrorelhárító” műveletet indított a területen. Örményország szerint etnikai tisztogatásról volt szó, és az örmény hadsereg nem vett részt a harcokban. Az azeri katonai műveletet követően a mintegy 120 ezer lélekszámú Hegyi-Karabahból az örmény kormány közlése szerint 100 417 ember elhagyta a területet.

A hágai közlemény szerint a bíróság Örményország szeptember közepén Azerbajdzsánnal szemben benyújtott kérelme alapján hozott döntést. 

Jereván azzal vádolta Bakut, hogy megsértette a faji megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló nemzetközi egyezményt. Ítéletében az ENSZ-bíróság helyt adott Örményország panaszának, és arra szólította fel Azerbajdzsánt, hogy a visszatérés szavatolása mellett biztosítsa, hogy a Hegyi-Karabahban maradt örmények közül azok, akik el kívánják hagyni a területet, biztonságosan megtehessék. 

Bakunak szavatolnia kell azt is, hogy mindazok, aki ott maradtak vagy visszatértek, ne szembesüljenek erőszakkal vagy megfélemlítéssel, ami menekülésre késztethetné őket. Azerbajdzsánnak továbbá meg kell őriznie a hegyi-karabahi örmény lakosság nyilvántartási és személyazonossági okmányait, valamint a magántulajdonukról szóló nyilvántartásokat – írták.

(MTI)

Nyitókép: Facebook
   

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2023. november 18. 03:24
Hát, kb. ahogyan Obsitos Technikus írja. Ha Székelyföld, Erdély, Kárpátalja, Őrvidék stb. kikiáltaná a függetlenségét, akkor azt még Magyarország sem ismerné el. Mert gyáva ujjat húzni a "nemzetközi közösség" bandával.
Akitlosz
2023. november 18. 03:08
A bíróági ítéletek végrehajtó hatalom nélkül semmits em érnek.
Akitlosz
2023. november 18. 02:57
Mert ha nem? Akkor mi lesz?
Obsitos Technikus
2023. november 17. 22:36
Most, hogy vége van egy harminc éves faszkodásnak, senki nem akar ott maradni, senki nem akar visszamenni. Maga Örményország sem szorgalmazza ezt. Kevesen tudják, de Arcah Köztársaságot nemhogy senki nem ismerte el, de Örményország sem. Fű alatt pénzelték, meg amíg lehetett fegyvereket szállítottak oda, de ahhoz már nem voltak se erősek, se bátrak, hogy politikai értelemben is kiálljanak mellettük. Most majd pár évtizedig fölveszik jajveszékelésnek ezt a témát is, évente három film készül erről, mindenki zokogva nézi a jereváni tévében.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!