Mráz Ágoston Sámuel üzent Török Gábornak: Felháborító, határozottan visszautasítom, várjuk a bocsánatkérését!

Nem akárhonnan „reklámozták” a Mandiner műsorát.

„Csak területünk teljes felszabadítását tudjuk elfogadni” – jelentette ki az ukrán elnök kedden a Krími Platform prágai parlamenti csúcstalálkozójához intézett videóüzenetében.

Volodimir Zelenszkij szerint az Oroszország katonai támadása ellen védekező Ukrajna számára csak az ország területének teljes felszabadítása fogadható el, ehhez kéri a nemzetközi közösség további támogatását – hangzott el az ukrán elnök videóüzenetében, amelyet a prágai parlamenti csúcstalálkozón vetítettek le.
Az ukrán kezdeményezésű Krími Platform célja Ukrajna területi egysége helyreállításának támogatása. A prágai parlamenti fórumon több mint negyven ország vesz részt. Magyarországot Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke képviseli.
„Bármennyire súlyosnak és kilátástalannak tűnnek is a körülmények, a nemzet jövőjét minden helyzetben meg kell védenünk.

Minél több ország támogat minket, annál hamarabb tudjuk visszaverni az orosz agressziót
– hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij. Leszögezte: elsősorban fegyverekre és lőszerre van szüksége Ukrajnának, a nemzetközi közösségnek pedig hatékonyabban kell ellenőriznie az Oroszország elleni szankciók betartását.
Ruszlan Sztefancsuk, az ukrán parlament elnöke a Moszkva elleni büntetőintézkedések további szigorítása mellett szállt síkra. „A szankciók kollektív választ jelentenek a katonai agresszióra, a jogállami és nemzetközi normák megsértésére” – vélte az ukrán politikus. Felszólalásában ugyanakkor köszönetet mondott a nemzetközi közösségnek az Ukrajnának nyújtott sokoldalú segítségért és megértésért.
(MTI)
Nyitókép: JIM WATSON / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Nagy bajban van Zelenszkij.


Ukrajnáról és az EU Ukrajna-politikájáról is beszélt Kaja Kallas, az EU külügyi főtárgyalója csütörtökön.


Mindenre kész az ukrán külügyminiszter.
