Románia
ÉLŐ
Ukrajna

Szegény Henry

2023. október 24. 14:13

A szép korú Kissinger megmondta megint az őszintét.

2023. október 24. 14:13
Galló Béla
Galló Béla
Mozgástér blog

„Az orosz-ukrán háborúról nemrég például azt, hogy a Nyugat, miközben hektószámra pazarolja az ukránok vérét, azért az orosz agresszió geopolitikai hátterét is beszámíthatná. Hiába olyan jó befektetés nyugati fegyvereket önteni Ukrajnába, az arzenál-biznisz geopolitikailag nem vezet sehova.

Bárhogyan izmozik is most a Nyugat, a históriai képleten aligha változtathat.  A szovjet összeomlás nem egyenlő Oroszország történelmi szétesésével, a régi-új Oroszország a maga korokon átívelő masszív érdekeivel volt, van és lesz – ez történelmi axióma. Szívós tény, amit nem »oroszbarátság«, hanem reália figyelembe venni.  

Kissingernek erre Washingtonból persze rögtön az orrára koppintottak. Hogy képzeli ez a százéves matuzsálem, hogy a hozzá képest ifjú Biden elnöknek ilyen nyíltan ellentmondjon? Nonszensz. Rá is vették rögvest, vonja vissza fenti elhíresült véleményét, különben baj lesz. Mire az okos szókimondó, ki tudja miért – talán a családjára gondolva (mert neki személyesen ugyan mit árthatna már bárki?) – vissza is vonta. Csakhogy ettől a véleménye a felhőben mindmáig ott kering még.

Ezt is ajánljuk a témában

Most pedig, tessék, újfent »félrebeszél«.

Minap azt találta mondani, súlyos hiba volt ennyi teljesen más kultúrájú, vallású és felfogású embert beengedni Európába. Meg fogjuk keserülni. Idestova nyolc éve egy magyar politikus is mondta ezt már, de a világvak uniós média rögtön rá is olvasta, hogy »fasiszta«, amit Kissinger esetében – egyelőre még – nem mernek szóba hozni. Brüsszelben az illetékes »elvtársak« nyolc éven át hibát hibára halmoztak, s most meglepődnek, hogy valakinek végre az óceán túloldalán is leesett a tantusz?”

Nyitókép: John MacDougall / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
harcimarci-9-9
2023. október 24. 19:39
"megmondta ... az őszintét" Minntha a cigányokat hallanám a piacon.
P_F_Juli
2023. október 24. 19:35
Kiegészítés a teljes írásból: "Szókimondásában a realista exkülügyért azonban valami más is motiválhatja még. Ez már nem a származását érinti, a szakmájába vág. Történetesen az, hogy a brüsszeliták a migrációval nemcsak az antiszemitizmust, hanem az Amerika-ellenességet is beinvitálták Európába. A Bidenék hű bolygóhalaként viselkedő uniós vezetés előzékenyen megtette ezt a szívességet az USA ellenségeinek. Nem tudatosan tette, hiszen épp az ellenkezőjét akarta volna elérni - ez jól jellemzi politikusi minőségüket. Ilyen az, amikor a tények nem zavarják a nyílt társadalom híveinek szárnyalóan „progresszív” stratégiai „gondolkodását”. Vagyis; elindult a geostratégiai visszatáncolás, aminek egyik megnyilvánulása Kissinger (súlyos hiba volt ennyi teljesen más kultúrájú, vallású és felfogású embert beengedni Európába), másik pedig úgy tűnik, Elon Musk. A hátuk mögött ott az "ellenérdekelt" háttéroldal. Látok reményt arra, hogy a kibillent inga - ha nagyon lassan is - elindult visszafelé.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!