Scholz tart az oroszok haragjától – ezért nem döntöttek még a Taurus rakéták szállításáról

2023. október 06. 10:13

Még mindig tartanak a megbeszélések.

2023. október 06. 10:13

Olaf Scholz továbbra is aggódik amiatt, hogy a Taurus rakéták Kijevbe küldése a háború eszkalálódásához vezethet – írta a Ukrainska Pravda. A német kancellár nemrég ismét kijelentette, hogy kormánya még nem döntött a nagy hatótávolságú Taurus rakéták Ukrajnának történő szállításáról. 

Ilyen döntést csak alapos mérlegelés után lehet hozni” 

– jelentette Sholz Granadában, az EU-s miniszterelnökök csúcstalálkozóján. A politikus úgy folytatta: „ez különösen azt foglalja magában, hogy 

gondoskodnunk kell arról, hogy a háború ne eszkalálódjon, és Németország ne váljon a konfliktus részévé. 

Az én feladatom kancellárként is az, hogy ezt biztosítsam” – hangsúlyozta.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Ukrajnának vélhetően nincsenek megfelelő kapacitásai

Szakértők szerint Ukrajnának vélhetően nincsenek megfelelő kapacitásai arra, hogy az ellenséges célpontokat felmérjék. Egyesek úgy tartják, emiatt a németeknek vélhetően jobban be kellene vonódniuk a konfliktusba, mivel a fegyver csak akkor lehet hatékony, ha a geoadatok is ismertek. Ezek átadása Kijevnek pedig azt jelentené, hogy Németország a mostaninál jóval aktívabban részt venne a háborúban – írta a Portfolio.

***

Nyitókép: Michael Kappeler / dpa-Pool / AFP 

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kund01
2023. október 06. 20:56
Jó nagy slamasztikában lehet most. A kérdés, hogy az oroszok vagy az amerikaiak haragjától tart-e jobban. Amikor a németek megtámadják Moszkvát, annak mindig Berlin eleste a vége. Ehhez képest minden jobb. Még az is, ha lemond inkább. De a legjobb választás az lenne, ha Európa lerázná végre az idegen rabigát, akik megint olyasmire kényszerítenék, amit az nem akar. Az európaiak haragjától féljen inkább. Mert azt biztosan nem éli túl. Azok fogják guillotine alá cibálni, ha elárulja őket, nem az oroszok. Ami Európa összes árulójára vár. Scholz kancellárnak azt javaslom, hogy a bukófélben lévő amerikai erők további támogatása helyett, helyezkedjen inkább az őket legyőzni kívánók oldalára. Amivel nem csak Amerikát, de Európát is felszabadíthatja az elnyomás alól. És így ebben vezető szerepet vállalva, válhatna végre Németország Európa független vezető államává. Ha pedig ehhez nem érzi magát elég erősnek, akkor ne álljon az AFD útjába, ami ezt megteszi helyette.
survivor
2023. október 06. 11:58
Na most akkor mégse akarják porig zúzni az oroszokat.... ?
survivor
2023. október 06. 11:57
soma100 Scholtzné--életemben kevés rondább nőt láttam....
survivor
2023. október 06. 11:56
a háború eszkalálódásához vezethet – De hisz ez a cél, nem ???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!