Norvég professzor: A NATO-t a hidegháborút követően fel kellett volna oszlatni

2023. október 25. 14:59

Glenn Diesen szerint a katonai szövetség feleleveníti a hidegháború zéróösszegű logikáját.

2023. október 25. 14:59

Glenn Diesen, norvég professzor és politikai kommentátor az X-en reagált a Rolling Stone cikkére, amelyben azt írják, hogy Trump – ha újra amerikai elnök lenne – kiléptetné az Egyesült Államokat a NATO-ból, de legalábbis lejjebb tekerné a katonai szövetség működését, ezzel a magazin szerint Trump aláásná a NATO kollektív védelmi elvét.

A magazin névtelen forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a volt elnök idén négyszemközti beszélgetés során kijelentette, hogy nem szeretné, ha egy második elnöksége alatt magas pozíciókat „NATO-barátok” töltenék be. A források szerint Trump arra is nyitottságot mutatott, hogy az Egyesült Államokat teljesen kivonja a NATO-ból.

Glenn Diesen ezzel kapcsolatban azt írta, hogy

ezt a katonai blokkot – utalva a NATO-ra – a hidegháború után kellett volna felszámolnunk.

Úgy folytatta, a NATO bővítése előre láthatóan felelevenítette a hidegháború zéróösszegű logikáját, és konfliktusokat okozott azzal kapcsolatban, hogy hol húzzuk meg az új választóvonalakat.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép:  Getty Images / NurPhoto / Beata Zawrzel

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizalok-0
2023. október 25. 18:36
Vagy pedig be kellett volna venni az oroszokat is.
SzkeptiKUSS
2023. október 25. 18:00
A katonapolitikát teljesen felesleges gazdasági aspektus nélkül elemezni. Az meg egyértelmű, nagyhatalmi hegemónia fenntartása, ameddig csak lehet. /Erőforrásokhoz való könnyű hozzáférés és pénzügyi befolyás, uralom/ Szebben is le lehetett volna írni, de kb erről szól.
pipa89
2023. október 25. 16:45
A NATO-tt azután kell feloszlatni, amikor létrejött az európai közös haderő. Most nem aktuális. Hiba lenne. A hidegháború után kell volna feloszlatni.
Chardonnay99
2023. október 25. 16:09
Az talán túlzás lett volna. A NATO jó ötlet volt, és lehetett volna belőle egy USA és Európai államok VÉDELMI szövetsége. Csak hát, az USA fegyver és háborús lobbija újabb és újabb feszültségeket és háborúkat provokál, mert az USA-t igazából hadiipar irányítja, egy feneketlen zsák, amibe évente dollár százmilliárdok tűnnek el. Ez mérgezi meg a jelenleg a NATO-t is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!