Nemzeti egységkormány alakult Izraelben

2023. október 11. 17:15

Megállapodásuk szerint „háborús kabinet” alakul három taggal: a kormányfő, a védelmi miniszter és a Nemzeti Tábor elnöke (Ganz) részvételével.

2023. október 11. 17:15

Beni Ganz és Benjámin Netanjahu közös közleményben bejelentette szerdán, hogy vészhelyzeti szükségkormány felállításáról döntöttek.

Netanjahu miniszterelnök és a Nemzeti Tábor nevű centrista ellenzéki párt elnöke, Beni Ganz szerdai találkozójuk után közös közleményben jelentette be a rendkívüli vészhelyzeti kormány és a háborút irányító biztonsági kabinet felállítását.

Megállapodásuk szerint „háborús kabinet” alakul három taggal:

a kormányfő, a védelmi miniszter és a Nemzeti Tábor elnöke (Ganz) részvételével.

A Nemzeti Egység Párt egy másik politikusa, Gadi Eizenkot, valamint a stratégiai ügyek minisztere, Ron Dermer megfigyelőként vesz majd részt a kabinet ülésein, illetve egy helyet fenntartanak Yair Lapid, a Jes Atid ellenzéki párt vezetőjének, ha csatlakozna a kormányhoz (ő akkor lépne be, ha Netanjahu szélsőjobboldali, ultraortodox politikai szövetségesei távoznának a kormányból, de erről egyelőre nincs szó).

A Nemzeti Egység Párt további három politikusa teszi le az esküt tárca nélküli miniszteri posztokon, az ellenzéki képviselők a háború idejére vállalták a felelős kormányzati szerepvállalást.

A koalíciós megállapodás értelmében a háború idején

az izraeli parlament, a Kneszet nem fog olyan jogszabályokat elfogadni, amelyek nem kapcsolódnak a háborús helyzethez.

Az egységkormány létrehozására, vagyis a régóta húzódó kormányválság beszüntetése óriási társadalmi nyomás nehezedett a politikai pártok vezetőire, amióta Netanjahu szombaton bejelentette: Izrael háborúban áll a területét és állampolgárait megtámadó Hamász terrorista szervezettel.
 

(MTI/Mandiner)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: ABIR SULTAN / POOL / AFP

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lendvaiildiko
2023. október 11. 19:34
Azon töprengtem el, hogy ha mondjuk a déli határt áttörnék az ostromlók és harcba kellene szállni, vajon ki kerülne be baloldalról egy ilyen ún. egységkormányba? Ha csak az árnyék hadügyerre gondolok, dr Vadai Ágnesre, kiáráz a hideg, bár lehet, hogy személyes elrettentő erejével, esetleg Szabó Tímea visításával néhány ostromlót visszarettentene. Lehet, hogy meg sem lehetne alakítani a kabinetet, mert a baloldal előválasztást tartana....
Hekimeki
2023. október 11. 18:56
🤣😂😂🤣🤣😂😂🤣🤮🤮🤮🤮🤮🤮
Chekke-Faint
2023. október 11. 18:40
Magyarországon ilyen elképzelhetetlen. A moslék simán letaroltatná az országot.
5m007h 0p3ra70r
2023. október 11. 18:33
A soron kívüli EU tagságot felajánlották már Izraelnek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!