Mit üzennek, mit ígérnek a lengyel pártok az október 15-én esedékes parlamenti választás kampányhajrájában? Milyen tényezőkön múlik, hogy jobboldali kormány maradjon Lengyelország élén? Michał Karnowskit, a Sieci lengyel konzervatív hetilap szerkesztőjét kérdeztük!
A legfrissebb felmérések szerint a Jog és Igazságosság (PiS) párt 36, míg a legesélyesebb ellenzéki tömörülés, a Polgári Koalíció (KO) 30 százalékon áll. Kényelmes előny?
Természetesen nem. A politikai küzdelem nagyon szorosnak ígérkezik, ezen a ponton senki sem tudja pontosan prognosztizálni a végeredményt. A felmérések is részei a politikának, így nem szabad túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítanunk a baloldali médiában megjelenő közvélemény-kutatási adatoknak. A Social Changes nevű szociológiai kutatóközpont általunk rendelt mérése alapján a PiS támogatottsága jelenleg 39, a Polgári Koalícióé 30 százalékon áll.
Egyébként két hónapja stabilan körülbelül ez a trend. Más mérések is nagyjából ilyen arányokat hoztak ki. A lapunkhoz beérkező információk szerint
a PiS nagyon jól mobilizálja a választóit szerte Lengyelországban, így Jarosław Kaczyński táborának óriási esélye van
megnyerni a harmadik kormányzati ciklus jogát.
A liberális-baloldali média arról ír, hogy a lengyel ellenzéknek ezúttal nagyon komoly esélye van leváltani a jobboldali kormányt – és ők is azt hangsúlyozzák, hogy nem a felméréseket kell nézni. Realista ez a kormányváltó lelkesedés?
Semmi új nincs a nap alatt. És bizonyos értelemben még van is ebben igazság. Hiszen a lengyel helyzet más, mint a magyar: a lengyel jobboldal mindig csak kis többséggel tudta megnyerni a választásokat. Mind 2015-ben, mind 2019-ben csupán öt mandátummal volt többjük a varsói parlamentben.
„A lengyelek két út közül választhatnak a következő négy évre vonatkozóan: folytatja a populista kormány, amelyet a jogállamiság megsértésével, az EU aláásásával, idegengyűlölő politikákkal vádolnak, vagy jön az ellenzék, és vele egy esély arra, hogy Lengyelországban helyreálljanak a demokratikus intézmények és az ország nemzetközi jó híre” – írja a Brookings Institution. Ez a nyugati narratíva. A lengyelek többsége is így gondolja?
2020-ban Andrzej Dudát a Jog és Igazságosság támogatásával másodszor is megválasztották lengyel államfőnek, és ez történt annak ellenére, hogy épp ezt a narratívát vetették be ellene egész első, ötéves elnöki ciklusa alatt. A felmérések azt mutatják, hogy a lengyelek értékelik a kormány elmúlt nyolc éves teljesítményét, a társadalompolitikai eredményeit, a hadsereg megerősítését, azt, hogy a kormány megerősítette a lengyel államot, a határvédelmet, a gazdaság függetlenségét, hogy a nagy állami vállalatokat lengyel kézben tartotta, és hogy a hagyományos nemzeti értékeket, főleg a család intézményét védi.
A nyugati média egy teljesen fals képet mutat a lengyel állapotokról. A lengyelek nagy része büszke hazájára,
illetve Lengyelország jelenlegi berendezkedésére.
Külföldi elemzések szerint az október 15-i voksolás tétje háromrétű: egyrészt az Ukrajna-kérdés (az ukrán gabonaimport és a katonai segítségnyújtás ügye), másodsorban az EU-politika (jogállamiság, migrációs egyezség és a szuverenitás kérdései), harmadrészt pedig a belpolitikai viták (demokrácia, intézményi változtatások). Egyetért ezzel a helyzetértékeléssel?
A felsorolt ügyek mind fontosak, de a kampány hangsúlyosan igazából a következő három témára fókuszált: a migrációs válságra (van egy nyomás a belarusz oldalról, és egy másik nyomás az EU részéről is, hogy fogadjunk be illegális bevándorlókat); az életminőség kérdésére (a PiS-kormány komoly intézkedéseket hozott az infláció letörésére); és a biztonságpolitikai szempontra (a Tusk-kormányzás idején a hadsereg lezüllött, a PiS-kormányzat haderő-reformot hajtott végre, éppen jókor, hiszen az ukrajnai háború idejére a lengyel haderő már megerősödve tudott felsorakozni).
A többi kérdés is fontos, de nem annyira kardinális, mint ez a három. A kampány érdekessége még, hogy az uniós helyreállítási alap kifizetéseinek blokkolása hónapokig forró politikai téma volt nálunk, de most szinte senki sem beszél róla. Azért nem, mert
minden politikai szereplő számára teljesen világos, hogy a pénzcsapot Brüsszel politikai okokból zárta el.
A PiS nagyon hasonló ideológiai felütésekkel, hasonló retorikával és hasonló politikai tartalmakkal kampányol, mint a Fidesz. Önök is így érzékelik?
Általánosságban igen, hiszen mindkét kormány a tagállamok nemzeti szuverenitásáért harcol a brüsszeli hatáskör-happolás ellen, mindkét kormány a józan ész talaján állva a családok és gyermekek védelmét látja el egy új baloldali ideológiai őrület ellenében, és mindkét kormány saját állampolgárainak életminőségét próbálja megóvni a nemzetközi tőke nyomulása ellenére.
Természetesen minden a kontextustól függ, de a két vezetés közötti hasonlóságok egyértelműek. Éppen ezen rokonság miatt mindkét kormányt sok dühödt támadás éri a globális baloldal részéről, ugyanakkor sok szimpatizáló gesztust is kapnak más európai és nemzetközi politikai körökből.
A PiS választói bázisának magját az idősebb, vidéki és konzervatívabb szemléletű szavazók alkotják. Mivel kampányolt a kormánypárt, hogy saját törzsszavazóit mozgósítsa?
Általános vélemény, hogy
a most következő voksolás az 1989 óta rendezett választások óta a legnagyobb horderejű dontés lesz.
1989-ben elnyertük a függetlenségünket, 2023-ban pedig Lengyelország jövője a tét, az dől el. Az egyik út az, amelyet az EU akar kiszabni számunkra: egy központosított állam és migránsok millióinak kényszerű befogadása. A liberális ellenzék valódi terve az, hogy győzelmük esetén egy brutális liberális gazdasági átalakítást vezényelnek le, abba azonban újra lengyelek tömegei fognak elszegényedni. Egy példa: a munkanélküliség ráta soha nem volt ilyen alacsony, mint jelenleg, Tusk kormányfősége idején azonban 14 százalékos volt.
A parlamenti választással egy időben egy négy-kérdéses népszavazást is lebonyolítanak majd – a kérdések jól láthatóan a kormánypárti szavazók mozgósítását célozzák inkább. Lesz ilyen hatása?
Igen, valóban lesz egy népszavazás is. A referendum kérdései ezek: támogatja-e az állami tulajdonú vállalatok privatizációját?; támogatja-e a nyugdíjkorhatár nők esetében 60, férfiak esetében 65 évről történő felemelését?; támogatja-e a Lengyelország és Belarusz között létesített biztonsági határ eltávolítását?; illetve támogatja-e több ezer közel-keleti és afrikai bevándorló betelepítését a kötelező uniós elosztási kvóta alapján? Ezek a kérdések a kampány központi kérdései is voltak.
Az ellenzéknek nincsenek világos válaszai ezen kérdésekre, a PiS mind a négy kérdésre nemmel felel.
Milyen központi üzenettel, választási ígéretekkel kampányol a Donald Tusk vezette Polgári Koalíció?
Azzal kampányolnak, hogy a jelenlegi kormányzás egy rezsim, érveik alátámasztására pedig a nyugati bírálatokat idézgetik folyamatosan. Ezen kívül rendszeresen műbalhékat kreálnak, álbotrányok híreit terjesztik, a velük szövetséges, nagyon nagy befolyású magán sajtóorgánumok pedig ezeket a hangokat szépen felerősítik. Az ellenzék megpróbálja kihasználni, hogy
a lengyel társadalom egy része belefáradt a koronavírus-járvány, majd a szomszédos Ukrajna területén zajló háború okozta stresszbe.
Milyen látványos hibákat követtek el eddig a pártok a választási kampány során?
Az ellenzék óriásit hibázott azzal, hogy nyilvánosan támadta a lengyel határvédelmi szervek működését, illetve, hogy máig nem alakította ki egyértelmű álláspontját a bevándorlási válság kezelését illetőleg. A kormánypárt pedig kicsit megkésve próbálja most szavazóinak elmagyarázni, milyen kockázatokkal és mellékhatásokkal jár, ha a választópolgárok visszahozzák a hatalomba a liberálisokat.
Az előrejelzések szerint a két nagy versengő politikai erőn kívül három, egyenként 10 százalék körüli támogatással rendelkező párt kerül be biztosan a parlamentbe: a Konföderáció (Konfederacja), a Harmadik Út (Trzecia Droga) és az Új Baloldal (Nowa Lewica). Királycsinálók lehetnek?
Elképzelhető. Az Új Baloldal és a Harmadik Út egyértelműen Tusk potenciális koalíciós partnerei, a Konföderáció – legalábbis részben – viszont elképzelhető a PiS szövetségeseként.
Egy dolgot azonban nem szabad elfelejteni: a PiS 2015-ben a voksok 37,5 százalékát szerezte meg, és ezzel a 460 tagú parlamentben 235 képviselője lett, míg 2019-ben 43,5 százalékos támogatottsága volt, és csodák csodájára éppen ugyanannyi, 235 mandátuma lett... Vagyis: a lengyel választási rendszerben
a végeredmény nagyban függ a részvételi aránytól és a kisebb pártokra leadott töredékszavazatoktól.
A lengyel szisztéma a győztest jutalmazza; a korábbi eredményekből is látszik, hogy sima parlamenti többséget lehet szerezni egy többséget el nem érő voksaránnyal is. És most is azt látjuk, hogy a PiS a legerősebb párt, amelynek a többség megszerzésére újra esélye van.
Nyitókép: Donald Tusk és Jaroslaw Kaczynski, a lengyel választások két nagy esélyes pártjának vezetői (forrás: Janek SKARZYNSKI, Paulo NUNES DOS SANTOS / AFP)
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Donald Tusk dühtől vörös fejjel kiabált Brüsszelben: szerinte a lengyel államfő puccsot hajt végre és alkotmányt sért, mert magához ragadta a G20-csúcs irányítását.
Akik még nem döntöttek, le fognak majd szavazni a biztonságra, a kormányképességre, a kiszámíthatóságra és a tapasztalatra, ez az én reményem – mondja Orbán Viktor. Hogy látja a háborús helyzetet? Megnyerhető-e a jobboldalnak a digitális tér? Mit gondol a Szőlő utcában történtekről? Interjú a miniszterelnökkel.
Még a viszonylag jobban ismert Ruszin-Szendi Romulusz kilátásai sem túl rózsásak a Magyar Nemzet információi szerint.
Mandula Viktor szerint gyanús, hogy Halász Noémi több évnyi szakmai és politikai terepmunka után vonul le a pályáról.
A hegeli dialektika szerint minden tézis megszüli az antitézist.
A politikai elemző a Kobak Klub rendezvényén arról is beszélt, hogy elmúlt „az újdonság varázsa, Magyar Péternek újítania kell”.
Tanulságos beszélgetés volt, izgalmas intermezzókkal.
Az amerikai lap nem finomkodott: szerintük az EU-csúcson látványosan összeomlott a bizottsági elnök és a német kancellár stratégiája.
