A szakértő kérdésünkre elmondta, hogy az adatok vegyesen érkeznek az ország különböző pontjaiból. Hozzátette, hogy vannak olyan nagyvárosok, ahol magasabb a feldolgozottság, de olyan, egyértelműen a PO által uralt városok is, ahol jóval lassabban halad a szavazatok összeszámolása, mint az országos átlag. Ugyanez igaz a másik oldalra is.
Elmondta, a PiS győzelme szinte borítékolható, tehát ahogyan az exit poll is megjósolta, a jelenlegi kormánypárt fogja a legtöbb mandátumot megszerezni, és várhatóan megpróbálhat kormányt alakítani. A feldolgozottság nagyjából 20 százalékos állása óta megfigyelhető ugyanakkor egy tendencia, mely szerint a PiS lassan esik vissza, a PO pedig lassan erősödik.
„Kérdés, mekkora lesz a százalékos különbség a két párt között, de elsősorban csak kommunikációs szempontból. Az igazi kérdés a mandátumok aránya lesz”
– hangsúlyozta. Hozzátette, a PiS várhatóan 190 és 208 közötti mandátumot fog összegyűjteni a 460 fős szejmben. Utóbbi esetben nem elképzelhetetlen, hogy az Andrzej Duda államfő által kinevezett kormány bizalmat kaphat. Előbbi esetben jóval kevésbé lehet valószínűsíteni.
Hozzátette, a két nagypárt mandátumarányán túl több további kérdések is felmerülnek.