Mikor valaki az Egyesült Államokból megszakérti Kelet-Európát, az ember önkéntelenül becsülni kezdi még európai gyűlölőinket is.
„Ninyi Ukrajina znacsno bils demokraticsna krajina, nyizs Uhorscsina.” A helyzetkomikum érdekében ukrán eredetiben ajánlom szíves figyelmükbe a csütörtöki nap legkacagtatóbb badarságát. Magyarul az n+1-edik slampos hülyeségnek hat, hogy: „Nem értem, hogy az olyan országok, mint Magyarország, hogyan lehetnek még mindig EU-tagok. Hiszen ezek már nem is demokráciák. Ukrajna jelenleg sokkal demokratikusabb ország, mint Magyarország.” Ukránul legalább az egyes szavak íze jó, a szibiláns frikatívok zsizsegő susogása
elnyomja a tompán kongó ostobaságot, melytől amúgy hangosak volnának Francis Fukuyama elemző megjegyzései.
Csábító volna egyszerűen csak kiröhögni e képtelen állításokat, és hozni pár marékkal abból az ezernyi összevető példából, melyek által a hazugság könnyedén cáfolható. Magyarországon oligarcha még sosem vásárolt magának politikai hivatalt – az ukrán elnökválasztások megnyerésének nem igazán volt ezen kívül az elmúlt harminc évben más módja. Magyarországon vannak működő ellenzéki pártok, Ukrajnában nincsenek. A magyar sajtóban az Orbán-kormány külpolitikája a legélesebb hangon kritizálható, az ukrán sajtóban az ukrán külpolitika elmúlt harminc évének hosszú és egyre bővülő hibalistája tabu.
Magyarországon számolni lehet azzal, hogy egy bírósági ítélet, diploma vagy jogosítvány mögött nem csúszópénz, hanem jogi érvelés és vizsgák sora áll – Ukrajnában e téren még akad némi szkepticizmusra ok. Satöbbi.
De ezzel még nem fejtettük fel teljesen a fukuyamai őrület mögött rejlő fájdalmas valóságot. A probléma ugyanis az, hogy ilyen nyilvánvaló bolondságokat ezerszám produkált az elmúlt években az amerikai politikai gondolkodás – elég Joe Biden 2020-as gyöngyszemére gondolni, melyben az akkor huszonhatodik éve ugyanazon elnök által uralt, választásokat frissen elcsalt, tüntetőket verető belarusz rezsimet sikerült Lengyelországhoz és Magyarországhoz hasonlítani.
Mindenki gondolhat a magyar vagy a lengyel demokrácia állapotáról, amit szeretne; de a Lukasenka-rendszerhez hasonlítani ép, írástudó elmével egyiket sem lehet.
És itt meg is érkeztünk az amerikai gondolkodás elviselhetetlen slamposságához: a tengerentúlról a világ többi része – demokratáknak és republikánusoknak egyaránt – nagy, kontúrtalan, elmosódott pacákban látszik. Van gazdag nyugat-európai demokratikus paca, zűrös kelet-európai paca, méretes és gonosz orosz paca, kínai paca kis indokínai sallangokkal, csadoros-fejkendős-olajos arab paca, heroinszagú latin-amerikai paca, meg egy differenciálatlan nagy fekete paca Afrika néven.
Egyik százezer négyzetkilométeres kis jelentéktelenség ugyanolyan nekik, mint a másik; a világ finomságaiból nem értenek sokat. És ez probléma.
Mert elég néhányszor megjelennie a New York Times címlapján tendenciózus „elemzéseknek” a magyar sajtószabadság és jogállam állapotáról, hogy Magyarország a komplex amerikai gondolkodók fejében átkerüljön a demokratikus pacából az autoriter pacába; ellenben elég néhányszor pozitív kontextusban szerepeltetni ugyanott Zelenszkij elnök derekas harcát az orosz diktatúrával szemben, hogy Ukrajna is pacát váltson, s decens demokratikus ájer lengje körül. Nincs a világról való amerikai gondolkodásban komplexitás, részletesség, érzékenység. Nem fér a fejükbe, hogy a világ – Amerikával ellentétben – nem a nagy helyen kis különbségek világa, hanem a nagy különbségeké kis helyen.
Ez a probléma kíséri évtizedek óta a nagy amerikai szerencsétlenkedést a Közel-Keleten. Ezért kellett Afganisztánból kivonulni, ezért megy a huzavona Irán körül, és ezért van tökéletesen lehetetlen helyzetben Ukrajna is. Az erőből megoldható problémáknál kitűnő szolgálatot tesz az amerikai slamposság. Csak sajnos a világon mindent azért nem lehet erőből megoldani.
Van, amihez a részleteket is tudni kellene. Az amerikai szemszögből irrelevánsnak tűnő részleteket.
Mikor egyik legkegyetlenebb gyűlölőnk, Katarina Barley páros lábbal belénk száll, ő legalább tudja a miniszterelnök vejének nevét, meg azt, hogy honnan kapja az olajat Magyarország. A súlyos kétoldali orbanítiszben szenvedő Daniel Freund is többet tud egy kicsit hazánkról a semminél. Európai kritikusaink legalább olvasnak egy egészen picit, mielőtt írnának és kajabálnának – kiemelten igaz volt ez Angela Merkelre, akinek kiművelt kompromisszumai több ezer oldal átolvasása után jöhettek csak létre. Hiába kárhoztatjuk mindazért, amit Németországgal művelt akár a migráció, akár az atom ügyében, az Európa-politikából épp e tulajdonsága miatt borzasztóan hiányzik.
Hogy mi a tanulság Fukuyama úr agymenéséből?
Az, hogy a legjobb, ha Európa az európaiaké.
Fukuyama úr és az amerikai gondolkodás elviselhetetlen slampossága a tökéletes érv a stratégiai autonómia mellett. Egy gyenge európai gondolat is jobb egy erős amerikainál; mi legalább elvben képesek vagyunk felfogni egy másik európai valóságot, ők pedig sehogy sem. Isten óvjon mindenkit, akit az amerikai nagyágyúk egyszer nekiállnak megszakérteni!
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán
Az a helyzet, hogy ezekben a figurákban az eszme felülírja az emberséget, és csak azért nem akasztanak, nyaktilóznak és lövöldöznek még, mert ahhoz is gyávák. Ungváry Zsolt írása.
A Trump-párti aktivista és hívő keresztény elleni merénylet a legújabb hibbant szélsőbaloldali elméletek és az általuk hiszterizált közállapotok következménye. Charlie Kirk halálára. Szilvay Gergely írása.
Joe Bident sem kíméli az új könyvében a volt politikus.
Öt rendőr fogta el a London-Heathrow repülőtéren.
Több ezren szolgálnak Zelenszkij hadseregében.
Nagyon rossz helyzetbe kormányozta magát Chicago városa, ami az egyik legnagyobb adósságot halmozta fel az USA-n belül. Mindezt súlyosbítja a neki otthont adó tagállam, Illinois adóssága. A kormányzó és a polgármester is baloldali demokrata.
„Majd jövőre…” – írta az FTC elnöke a közösségi oldalán.
A fiatal nőnek elege lett a társadalmi kitaszítottságból.
