Mindenki gondolhat a magyar vagy a lengyel demokrácia állapotáról, amit szeretne; de a Lukasenka-rendszerhez hasonlítani ép, írástudó elmével egyiket sem lehet.
És itt meg is érkeztünk az amerikai gondolkodás elviselhetetlen slamposságához: a tengerentúlról a világ többi része – demokratáknak és republikánusoknak egyaránt – nagy, kontúrtalan, elmosódott pacákban látszik. Van gazdag nyugat-európai demokratikus paca, zűrös kelet-európai paca, méretes és gonosz orosz paca, kínai paca kis indokínai sallangokkal, csadoros-fejkendős-olajos arab paca, heroinszagú latin-amerikai paca, meg egy differenciálatlan nagy fekete paca Afrika néven.
Egyik százezer négyzetkilométeres kis jelentéktelenség ugyanolyan nekik, mint a másik; a világ finomságaiból nem értenek sokat. És ez probléma.
Mert elég néhányszor megjelennie a New York Times címlapján tendenciózus „elemzéseknek” a magyar sajtószabadság és jogállam állapotáról, hogy Magyarország a komplex amerikai gondolkodók fejében átkerüljön a demokratikus pacából az autoriter pacába; ellenben elég néhányszor pozitív kontextusban szerepeltetni ugyanott Zelenszkij elnök derekas harcát az orosz diktatúrával szemben, hogy Ukrajna is pacát váltson, s decens demokratikus ájer lengje körül. Nincs a világról való amerikai gondolkodásban komplexitás, részletesség, érzékenység. Nem fér a fejükbe, hogy a világ – Amerikával ellentétben – nem a nagy helyen kis különbségek világa, hanem a nagy különbségeké kis helyen.
Ez a probléma kíséri évtizedek óta a nagy amerikai szerencsétlenkedést a Közel-Keleten. Ezért kellett Afganisztánból kivonulni, ezért megy a huzavona Irán körül, és ezért van tökéletesen lehetetlen helyzetben Ukrajna is. Az erőből megoldható problémáknál kitűnő szolgálatot tesz az amerikai slamposság. Csak sajnos a világon mindent azért nem lehet erőből megoldani.