Franciaország betilt minden palesztinbarát tüntetést

2023. október 12. 22:03

Szombat óta 100 antiszemita cselekményt jegyeztek fel.

2023. október 12. 22:03
FRANCE-POLITICS

Franciaország belügyminisztere betiltott minden palesztinbarát tüntetést az országban – olvasható a BBC-n. Gérald Darmanin nyilatkozatában elrendelte, hogy a szabályokat megszegő külföldi állampolgárokat „módszeresen kiutasítsák”.

A lépésre azért került sor, mert az európai kormányok az antiszemitizmus növekedésétől tartanak, amelyet az Izrael és a Hamász közötti háború váltott ki. Franciaországban közel 500 ezres zsidó közösség él, a legnagyobb Európában. A francia muszlim közösség szintén Európa legnagyobbjai közé tartozik – a becslések szerint ötmillió.

Darmanin azt mondta a regionális prefektusoknak, hogy 

a zsidó iskolákat és zsinagógákat látható rendőri jelenléttel kell védeni.

Korábban azt mondta a francia rádiónak, hogy szombat óta 100 antiszemita cselekményt jegyeztek fel. 

A legtöbb esetben „horogkereszteket”, „halált a zsidókra, „Izrael elleni intifádákra való felhívásokat” ábrázoló graffitikről volt szó. 

Néhány incidens között azonban olyanokat is letartóztattak, akik kést próbáltak bevinni iskolákba és zsinagógákba – tette hozzá.

A francia rendőrség már őrzi a vezető parlamenti képviselők otthonát. Yaël Braun-Pivet, a nemzetgyűlés elnöke és Meyer Habib képviselő további védelmet kapott.

Emmanuel Macron elnök a Hamász Izrael elleni támadására válaszul a parlamentet az izraeli zászló színeiben világította ki, és egyperces csendet rendelt el a Képviselőház keddi ülése előtt.

Nyitókép: AFP/Getty Images

 

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
connorj
2023. október 13. 08:29
EMANUEL! A FŐNŐKEID MINDENKÉPPEN AKARJÁK OROSZORSZÁG VAGYONÁT. FOG MÉG FÁJNI A FEJED: 💋https://vm.tiktok.com/ZGJ3TUqaQ/
faramuci
2023. október 13. 06:56
Mit tudsz betiltani te félkegyelmű? Hat éve kimentek nálatok az utcára tüntetni,oszt azóta se mentek haza.......
rocktoberi-2
2023. október 13. 06:11
Sok sikert, marhák! "Franciaországban közel 500 ezres zsidó közösség él, a legnagyobb Európában. A francia muszlim közösség szintén Európa legnagyobbjai közé tartozik – a becslések szerint ötmillió." Eső után köpönyeg.
snfbvksan
2023. október 13. 05:02
Még annyi kell, hogy egy rendőr lelőjön egy muszlim drogdílert, és indulhat a buli.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!