Ezért megy lassan a lengyel szavazatok feldolgozása

2023. október 16. 07:22

Araszol a feldolgozottság, nagyok voltak a sorok egyes szavazóköröknél.

2023. október 16. 07:22
KACZYNSKI, Jaroslaw

Ismeretes: vasárnap az urnákhoz járultak a lengyelek, hogy új törvényhozást, illetve kormányt válasszanak maguknak, az exit poll és egyéb mérések alapján aligha lesz stabil vezetése az országnak.

Ezt is ajánljuk a témában

A végeredményre azonban még picit várni kell, a voksok összeszámolása még hétfő reggel is zajlik.

A valós feldolgozottsági adatokat ITT lehet követni.

Cikkünk írásának pillanatában 10,3 százalékos feldolgozottságnál jártunk, s még mindig nem jött ki az úgynevezett late poll. Ugye ez az, az exit pollnál pontosabb s emiatt fontosabb felmérés, amiben bizakodtak a PiS eredményváróján. Az exit poll esetében ugyanis közel húsz százalék nem válaszolt arra, melyik pártot választotta. A late poll-nak éjfél és hajnali egy óra körül kellett volna megjelennie.

A részeredmények terén már egy kicsit jobb a helyzet, ezek vasárnap éjjel elkezdtek szállingózni, viszont „csupán” a külföldi szavazókörökből, ahol a KO hagyományosan erősebb, mint a PiS.

Ezért lassú a feldolgozás

A feldolgozás lassúságának oka alighanem részben a rekordrészvételben keresendő, illetve abban, hogy több szavazókörben az este kilenc órás urnazárást követően is jelentős sorok álltak.

A boroszlói Jagodno szavazóhelyiségben az utolsó szavazó hétfőn hajnali 3 óra körül adta le szavazatát,

éjfél után is még több száz ember állt sorban a szavazóhelyiség előtt. Tomasz Szczepański, a Nemzeti Választási Iroda ottani kirendeltségének igazgatója a szavazás 9 órai lezárásakor azt mondta, mindazok, akik este 9 óráig eljöttek, leadják szavazatukat. „Ez a bizottság nagyon lassan dolgozik” – jegyezte meg.

A választás napján készült élő eredményváró műsorunkat itt nézheti vissza:


 

Kapcsolódó cikkek a Lengyel választás aktában.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemecsek-3
2023. október 16. 12:06
"RasPutin 2023. október 16. 07:27 Ismeretes: vasárnap az urnákhoz járultak a lengyelek, húgy Gratulálok mandiner." Az "ismeretes" létező és élő kifejezés viszont használata a fenti szerkezetben helytelen. Én is gratulálok a Mandidernek! Továbbra is ragaszkodik nyelvi műveletlenségéhez
Swansea2688
2023. október 16. 11:42
Másnap délben 30 %-os feldolgozottság??? Nálunk urnazárás után 2 órával szokott ennyi lenni! Aztán még a mi választási rendszerünket ekézik...
faramuci
2023. október 16. 09:45
Engem az amerikai szarakodós tili-toli szavazatszámlálásra emlékeztet..... "jó munkához idő kell" meg a manipulációhoz is......
krisztoforo48-2
2023. október 16. 09:45
A temetőket későn nyitották,ezért nem tudták az urnákat kinyitni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!