Kaja Kallas észt miniszterelnök szerint Magyarország olyan problémává válik az Európai Unió számára, amellyel foglalkozni kell, mert az egység fenntartása szempontjából egyre nagyobb kihívást jelent – írta meg a The Guardian.
A lap szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök már régóta próbára teszi az EU vezetőinek türelmét. Példaként felhozta a svéd NATO-tagság késleltetését, valamint az Ukrajnának szánt támogatások blokkolását. Továbbá azt hibaként értékelik, hogy
a magyar miniszterelnök tiltakozott az új migrációs törvények ellen
A lap szerint az utolsó csepp a pohárban az Orbán-Putyin találkozó lehetett Kaja Kallasnál, aminek hangot is adott.
Ez egy olyan problémává válik, amellyel foglalkoznunk kell. Korábban is megoszlott a véleményünk, sikerült megőriznünk az egységet, de Magyarországgal kapcsolatban egyre nehezebb a helyzet. Mi vagyunk az Európai Unió, vannak szabályaink, így hozzuk meg a döntéseket. Nincs igazán erős eszközünk arra, hogy foglalkozzunk azzal, amit Magyarország tesz