Bukarest lesz a legnagyobb bázisa a Wizz Airnek, Románia „nemzeti légitársaságának”

2023. október 05. 12:51

Több mint kétszer annyi repülőgépet állomásoztat Romániában a Wizz Air, mint Magyarországon, sőt, a magyar hátterű fapados legnagyobb bázisa jövő júniustól már Bukarest lesz.

2023. október 05. 12:51

Júniustól további két Airbus A321neo típusú repülőgépet küld a Wizz Air Bukarestbe, ezzel a román főváros válik a magyar hátterű fapados legnagyobb bázisává – írja a Romania Insider.

A Wizz Air jövő nyártól Lipcsébe indít járatokat, ezzel 21-re növelve útvonalainak számát Bukarestből, ahol 19 repülőgépet állomásoztat.

Magyarország esetében 14 repülőgép parkol Budapesten, egy Debrecenben, míg Romániában összesen 36 a hat bázis valamelyikén.

Bukarestben logisztikai központot is nyitott a cég, így mostantól nem kell Lengyelországból utaztatnia az alkatrészeket karbantartás esetén.

A Wizz Air Románia nemzeti légitársasága akar lenni

Korábban Románia panaszt tett a Wizz Air ellen az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségnél, mert egy nap alatt kilenc járatot törölt technikai okokra hivatkozva. Váradi József, a fapados vezérigazgatója a keddi sajtótájékoztatón azt mondta a Krónika beszámolója alapján, hogy a vállalatnak a nyári hónapokban csaknem 100 millió eurónyi kártérítést kellett kifizetnie a járattörlések miatt.

Egy évvel ezelőtt Váradi József egyszer már kimondta, szeretnének Románia nemzeti légitársasága lenni, mára pedig abszolút piacvezetővé váltak az országban, jelenlegi részesedésük 54 százalék.

Komoly nehézségek várnak a fapadosra

A vezérigazgató a legutóbbi sajtótájékoztatón azzal is büszkélkedett, hogy szeptemberben már egyetlen járatot sem kellett törölniük Romániában. Ettől függetlenül nem vár könnyű időszak a Wizz Airre, hiszen a hajtóművek átvizsgálása miatt időszakosan kieső gépek körülbelül 10 százalékos kapacitáscsökkentést eredményeznek az amúgy is a határon teljesítő fapadosnál.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: AFP

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. október 10. 16:46
Akkora országot harácsoltak össze, amit be sem tudnak lakni. Mivel az autópályák sem készünek el még 50 év alatt sem, így marad a repülés. Magyarországon max 3 óra autózással mindenkinek elérhető a Liszt Ferenc reptér. Ott 3 óra alatt ez közel sem biztos. Inkább az a gondom, hogy ők majd elkezdenek a WizzAir-re mint híres ősi román légitársaságra hivatkozni.
valerian-0
2023. október 06. 23:01
Majd ellopják valahogy azt a 36 gépet is a románok.
kukasmacska
2023. október 05. 14:46
"Több mint kétszer annyi repülőgépet állomásoztat Romániában a Wizz Air, mint Magyarországon, sőt, a magyar hátterű fapados legnagyobb bázisa jövő júniustól már Bukarest lesz." Már csak azt kéne hozzátenni, hogy mekkora Románia területe, mekkora a lakossága és hány nemzetközi repülőtere van. És ugyanezeket az adatokat Magyarországról. Segítek: egy több, mint kétszer akkora országról beszélünk.
Pandaka pygmaea
2023. október 05. 14:31
"Több mint kétszer annyi repülőgépet állomásoztat Romániában a Wizz Air, mint Magyarországon, sőt, a magyar hátterű fapados legnagyobb bázisa jövő júniustól már Bukarest lesz." Megérdemlik egymást. A RyanAir még beszállhatna (hogy stílusos legyek.. )
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!