Jön a lehűlés: megnéztük, tudnak-e majd fűteni a magyarok, és lesz-e gond a villanyszámlával
Magyarország felkészült a már beindult fűtési idényre, valamint az áram- és gázárak is kedveznek a piaci szereplőknek.
Elkeserítő képet mutatnak az Eurostat új adatai.
Az Eurostat csütörtökön tette közzé a 2023 első félévére vonatkozó gáz- és villamosenergia-árváltozás adatait. 22 tagállamban emelkedett a háztartási villamosenergia ára. Mint írták, a legnagyobb emelkedést (+953%) Hollandiában jelentették, emellett Litvániában és Romániában volt a legmagasabb (+88% és +77%) növekedés.
A hollandok a 2022-ben bevezetett adókedvezményeket 2023-ban nem folytatták, sőt, a háztartások számára megduplázódott a villamos energiára kivetett energiaadó.
A brutális drágulás mellett volt, ahol olcsóbb lett az áram, a nemzeti valutában kifejezett legnagyobb csökkenést Spanyolországban (-41%) illetve Dániában (-16%) regisztrálták. Mellettük csökkent még Portugáliában (-6%), Máltán (-3%), és technikailag Luxemburgban is, bár ott csupán 0,4%-kal.
Hazánkban 24%-kal drágult, amely adattal a középmezőnybe tartozunk, viszont fontos kiemelni, hogy még a drágult árral számolva is,
uniós szinten a második legalacsonyabb nálunk az áram ára.
A gázár változás kapcsán is hasonlóan elkeserítő képet mutatnak a friss adatok. Nemzeti valutában mérve a gázár Lettországban 139%-kal nőtt, Romániában 134%-kal, Ausztriában 103%, míg Hollandiában 99%-kal. A „tornasor” másik végén Észtország, Horvátország és Olaszország áll, ahol 0,6% és 0,5% közötti mértékben csökkent a gázár.
Hazánk itt a tornasor végén áll, csupán 17%-kal növekedtek a háztartások által fizetendő gázárak, amely növekedéssel együtt is
Magyarországon a legolcsóbb a gáz, uniós szinten.
Nyitókép: Robin van Lonkhuijsen / ANP / AFP