Brit védelmi miniszter: Ukrán katonák Ukrajnában is részesülhetnének brit kiképzésben

2023. október 01. 19:16

Grant Shapps szerint ennek helyszíneként Ukrajna nyugati térségei jöhetnének szóba.

2023. október 01. 19:16

A brit védelmi miniszter szerint megfontolandó az a lehetőség, hogy ukrán katonák Ukrajna területén is részesülhessenek brit kiképzésben.

Grant Shapps a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapnak nyilatkozva nem zárta ki azt sem, hogy a brit haditengerészet szerepet kaphat a Fekete-tenger nemzetközi vizein közlekedő teherhajók védelmében.

Nagy-Britannia az ukrajnai háború kezdete után széleskörű kiképzési programot kezdett több tízezer ukrán katona számára. Tavaly tízezer ukrán katona részesült harckészségfejlesztő képzésben brit támaszpontokon, és az idei nagy-britanniai kiképzési programban további húszezer ukrán katona vesz részt.

A brit védelmi minisztérium emellett külön képzési programokat indított azoknak a harceszközöknek a működtetésére,

amelyeket Nagy-Britannia adományozott Ukrajnának. Ezek a kiképzési programok nagy-britanniai területen folynak. Shapps ugyanakkor a The Sunday Telegraph-nak adott interjúban elmondta: az elmúlt napokban Sir Patrick Sanders tábornokkal, a brit fegyveres erők vezérkari főnökével és más magas beosztású katonai vezetőkkel tárgyalt arról, hogy

a brit katonai szakértők által végzett kiképzési tevékenységet „Ukrajnához közelebbi területekre, sőt akár Ukrajnába is” át lehetne helyezni.

A brit védelmi miniszter szerint ennek helyszíneként Ukrajna nyugati térségei jöhetnének szóba. Shapps hozzátette: a nyugat-ukrajnai országrészben a brit kiképzők mellett a brit védelmi ipar nagyvállalatai is gyártóközpontokat hozhatnának létre. A miniszter megemlítette ezek között a BAE Systems nevű, földi, légi és tengeri fegyverrendszereket gyártó brit céget, amely a legnagyobb európai hadiipari konglomerátum.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: JUSTIN TALLIS / AFP

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
powerage
2023. október 02. 09:01
Amellett, hogy ezzel legitim célpontok lesznek a kiképzők, mégis mi a tökömet tudnak oktatni az ukránoknak? A teafőző használatát a Challengerben? Életükben nem láttak még ilyen háborút.
gyzoltan-2
2023. október 02. 08:25
"Brit védelmi miniszter: Ukrán katonák Ukrajnában is részesülhetnének brit kiképzésben" -csak lépésről lépésre! Majd csak nyilvánvalóvá lesz mindenkinek, hogy ez bizony a zsidóság újabb világháborúja! -még-csak látensnek sem lehet nevezni, annyira nyilvánvaló...
pipa89
2023. október 02. 07:31
Ezt a jenki cumit akarjátok beadni a briteknek? Nem hiába brexiteltettek benneteket a jenkik, szívni fogtok, mint a torkos borz. de meg is érdemlitek...
5m007h 0p3ra70r
2023. október 02. 05:04
Végül is. Meg is támadhatják Oroszországot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!