Megszólalt Netanjahu: „Harcolni fogunk és győzni fogunk, ez életünk küldetése!”

„Izrael mindent megtesz a civilek megóvása érdekében” – közölte a zsidó állam miniszterelnöke.

Több robbanást lehetett látni és hallani Gázában szombat este Dél-Izraelből.

Több robbanás történt Gázában szombat este, a detonációkat Dél-Izraelből is lehetett hallani, írja a BBC. Mindez azután történt, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök arról beszélt: Izrael szárazföldi hadművelete a Hamász ellen „hosszú és nehéz” lesz, a háború „második szakaszát” jelenti.
Mint arról a Mandiner.hu beszámolt, Netanjahu tájékoztatást adott szombat este a háborús helyzetről, mivel a gázai izraeli hadművelet a „következő szakaszába” lépett. Mellette Yoav Gallant védelmi miniszter és Benny Gantz hadügyminiszter is megszólalt.

Ezt is ajánljuk a témában

„Izrael mindent megtesz a civilek megóvása érdekében” – közölte a zsidó állam miniszterelnöke.

A kormányfő úgy fogalmazott, Izrael háborús céljai egyértelműek: „a Hamász katonai és kormányzati képességeinek teljes megsemmisítése, valamint a túszok hazahozatala”. Beszéde aközben hangzott el, este újabb izraeli szárazföldi erők vonultak be Gázába.
Nyitókép: Abir SULTAN / POOL / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

A támadás áldozatokat követelt, a hivatalos jelentések több tucat sérültről szólnak.


A Die Tageszeitung szerint a magyar miniszterelnök csúnyán beleköpött a liberális mestertervbe.


A palesztin agressziót mértékkel kezeli a zsidó állam.
