Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Egy neve elhallgatását kérő amerikai forrás pedig arról beszélt, hogy a művelet korlátozott.

Peter Lerner, az IDF szóvivője azt mondta, hogy a mostani akció nem a várt nagyszabású művelet – hívta fel a figyelmet a Times of Israel.
A lap idézett továbbá több amerikai és izraeli tisztviselőt, akik az ABC Newsnak ugyancsak megerősítették a fenti kijelentést.

A Times of Israel hozzátette, hogy egy meg nem nevezett amerikai forrás pedig arról beszélt a csatornának, hogy a művelet korlátozott.
***
Nyitókép: YOUSEF HASSOUNA / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.

A kivonást gyorsan és összehangoltan hajtották végre a szövetséges erők.


Százezer tartalékost mozgósított a zsidó állam.


Kommunikációban erősek, hadrafoghatóságban gyengék: a Halandók Koalíciója üres raktárakkal és létszámhiánnyal indulna neki Ukrajnának.
