Miért rúgta ki Zelenszkij a védelmi miniszterét, egy hivatalosan sikeres ukrán ellentámadás kellős közepén?

2023. szeptember 04. 11:02

Londoni nagykövet lehet Reznyikov, de az is lehet, a CIA avatkozott közbe a korrupció miatt. A lehetséges okok között persze ott lehet az ellentámadás kudarca is.

2023. szeptember 04. 11:02
Somkuti Bálint
Somkuti Bálint

Vasárnap este magyar idő szerint kilenc óra után néhány perccel az Ukrainszka Pravda bejelentette, hogy Zelenszkij elnök Olekszij Reznyikov védelmi miniszter visszahívását kezdeményezte a Verhovna Radától, azaz az ukrán parlamenttől. Egyúttal javaslatot is tett utódjára Rusztem Umerov, az Ukrán Állami Vagyonkezelő jelenlegi vezetője személyében.

Ezt is ajánljuk a témában

Az indoklás szerint az 550 napja folyamatban lévő háborúban „a minisztériumnak új hozzáállásra, valamint a fegyveres erőkkel és a társadalom egészével folytatott együttműködés más formáira van szüksége”. Majd hozzátette:

„Arra számítok, a parlament támogatni fogja a jelöltet. Az ősz a megerősödés ideje.”

A hír önmagában nem meglepő, hiszen már jó ideje fel-felreppennek pletykák Reznyikov távozásáról, és augusztus végén maga az érintett is úgy nyilatkozott, hogy megvitatta az elnökkel a más pozícióba való áthelyezés lehetőségét, de a döntés magától Zelenszkijtől függ.

Nos, ez a döntés most megszületett. Hogy Reznyikov hol folytatja, még nem tudni,

a hírek szerint londoni nagykövet lesz, ez a fontos pozíció idén július 23-a óta betöltetlen.

Arról, hogy mi történt a színfalak mögött, a (joggal) zárt rendszerekben zajló folyamatokról csak a hidegháborús kremlinológia módszereivel próbálhatunk meg következtetni. Pletykákból, döntésekből és személycserékből. Az első szempontot, amit érdemes mérlegelni, egy augusztus elején a Politicóban megjelent cikk adja. Bár a cikk egy esetleges Zelenszkij elnök elleni orosz orgyilkosság utáni helyzetet taglalja, nem csak Oroszországban láttunk már furcsa haláleseteket.

Ezt is ajánljuk a témában

Mindenesetre az ukrán alkotmány szerint az elnök halála esetén a parlament elnöke venné át a helyét. Érdekes módon az Atlanti Tanács a cikkben megszólaltatott szakértője megjegyzi, a meglehetősen népszerűtlen politikus helyett

inkább egy kollektív vezetést látnának szívesen, Andrij Jermak elnöki irodavezető, Dmitro Kuleba külügyminiszter és Olekszij Reznyikov védelmi miniszter aktív részvételével.

Kérdés, vajon az utóbbi, a háború kezdete óta regnáló miniszter távozásával miként változik a fenti képlet.

A második szempont a korrupció folyamatosan visszatérő kérdése.

Az ukrán Korrupcióellenes Ügyészség és a Nemzeti Korrupcióellenes Iroda egyre élesedő harcot vív a katonai és civil titkosszolgálatokkal az országot átszövő probléma, illetve egymás ellen. 

Nemrégiben például korrupció miatt az összes (!) toborzási irodavezetőt kirúgták. Ez azonban a megvesztegetés által teljesen átszőtt országban sokkal inkább csak egy kézenfekvő indok, sem mint tényleges kísérlet a helyzet kezelésére. Fentiek alapján lehetséges, hogy a CIA avatkozott közbe, mivel a hírek szerint az átadott fegyverek és katonai felszerelés jelentős része el sem jut a frontra. 

A harmadik szempont, hogy az Ukrajna fő európai támogatójának számító nagy-britanniai nagyköveti pozícióba sürgősen kellett valaki, aki első kézből tudja tájékoztatni a briteket a helyzetről. Ebben az esetben (is) érdekes az utód korábbi pozíciója. 

És végül

annak is van némi esélye, hogy a beharangozott, majd többször elhalasztott offenzíva „sikereinek” áldozata lett a védelmi miniszter.

De ne csapjuk be magunkat, ismerve az ukrán vezetés eddigi működését, ennek van a legkisebb esélye!

Akárhogy is, nem látni még, milyen szél hozott milyen változást. Mint annyi esetben most is meg kell várnunk míg meglátjuk a teljes(ebb) képet. Jelentsen bármit is Zelenszkij az őszi erősödésről szóló mondata.

Nyitóképünk illusztráció: STR / PRESS-SERVICE OF COMMANDER-IN-CHIEF OF THE UKRAINIAN ARMED FORCES / AFP

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Namond
2023. szeptember 04. 15:35
Mert inkább Olekszij Reznyikov védelmi miniszter feje hulljon, mint Holodomir Holodomorszkij elnöké.
Akitlosz
2023. szeptember 04. 15:28
A hadügyminiszter feladata a hadsereg felszerelése, megszervezése, ellátása, a működőképessége biztosítása. De ugyan nem hadműveletek tervezése, vezetése, irányítása. Az a hadsereg vezérkarának a dolga és legalábbis névlegesen az államfőé, mint főparancsnoké. Magyarországon is egy menedzsert tettek meg hadügyminiszternek, nem egy katonát.
Kormánypárti2
2023. szeptember 04. 15:12
Zelé ismerte a "siker" nem hivatalos verzióját is.
falcatus-2
2023. szeptember 04. 15:07
a szutyoknak általános isk. matek/logikai feladvány: Ukrajnának 100 millió dollárba kerül az ellenségeskedés egy napja. Ezt a lemondott védelmi miniszter , Olekszij Reznyikov nyilatkozta ma az Ukrinformnak adott interjújában. Reznikov kijelenttte, hogy 2022. február 24-től a nyugati partnerektől Ukrajnába szállított szállítások mindössze három százalékát teszik ki annak, ami az ukrán fegyveres erőkhöz került, és egy napnyi ellenségeskedés 100 millió dollárba kerül a kijevi rezsimnek. drága Ildikó, biztos, hogy a legokosabb tökfilkók lettek idezavarva?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!