Politico: Zelenszkij eltávolítása esetén más politikus is „felnőhet a feladathoz”

2023. augusztus 01. 18:40

A portál szerint egy ukrán elnök elleni merénylet inkább a szövetségesek között okozna bizonytalanságot, és nem Ukrajnában.

2023. augusztus 01. 18:40

A tétet és a kockázatot tekintve nem csoda, hogy az ukrán tisztviselők hajlamosak elhárítani a felkérést, hogy beszéljenek arról, mi történne, ha Oroszország sikerrel járna egy Volodimir Zelenszkij elleni merénylet elkövetésével – írta a Politico. A vonakodás ellenére azonban létezik egy terv. Sőt, Antony Blinken amerikai külügyminiszter is azt nyilatkozta tavaly:

„az ukránoknak vannak tervei – amelyekről nem fogok beszélni, és nem fogok részletekbe bocsátkozni –, hogy biztosítsák, hogy így vagy úgy, de fennmaradjon az, amit mi úgy hívunk, hogy a kormányzás folyamatossága”. 

Az ukrán alkotmány értelmében az utódlási sor egyértelmű – írta a portál. Ha az elnök nem képes ellátni a feladatait, akkor az ukrán parlament, a Verhovna Rada elnöke veszi át a felelősségét. A Verhovna Rada elnöke – Ruszlan Sztefancsuk, a Zelenszkij vezette Nép Szolgája párt tagja – ugyanakkor nem rendelkezik különösebben magas bizalmi indexszel a közvélemény-kutatásokban. És az ellenzéki törvényhozók körében sem népszerű.

Ezt is ajánljuk a témában

Adrian Karatnicki, az Atlanti Tanács Eurázsia Központjának főmunkatársa szerint ez viszont „nem számít”, mivel ebben az esetben kollektív kormányzás működne az országban. A kormányzó tanácsot valószínűleg Sztefancsuk alkotná, aki az elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak volt filmproducer és ügyvéd, valamint Dmitro Kuleba külügyminiszter és Olekszij Reznyikov védelmi miniszter mellett. Valerij Zaluzsnyij pedig maradna az ország legfőbb tábornoka – a szakértő szerint. 

A Politico szerint egy Zelenszkij elleni merényletnek jóval nagyobb hatása lenne a világpolitikára, mint az ukrán belpolitikára.

„Ha van gyenge láncszem a forgatókönyvben, az valószínűleg nem Ukrajnában van, hanem a szövetségesei között”.

A lap szerint a nemzetközi média felnagyította Zelenszkij „karizmatikus vonzerejét” és elragadtatta magát, amikor Dávid és Góliát közötti küzdelemként állította be a konfliktust. Az ukrán elnök kiesése a nemzetközi politikában valószínűleg sokakat komoly bizonytalanságban hagyna. Ez fokozhatja a tárgyalási és kompromisszumkötési nyomást Ukrajnán – írta a Politico. A portál szerint Ukrajnában viszont kevesen kételkednek abban, hogy

Zelenszkij helyett más vezetők is fel tudnának nőni a feladathoz. 

***

Nyitókép: Ludovic MARIN / AFP

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ottoka-0
2023. augusztus 02. 21:41
Helytelen volna bárki megöléséről is beszélni, ezért inkább önkéntes lemondásra kellene ösztönözni. Be kellene látnia, hogy, egy ukrán kollektív vezetés, sokkal inkább szolgálná az ukránok és a világ érdekeit. Önképe a mindenáron pozícióban maradás, az oroszok eltiprása és más nézetei távol esnek a reális megoldásoktól. A világnak békére van szüksége, ez pedig vele nem fog sikerülni.
Géza Kékazég
2023. augusztus 02. 14:18
más politikus is „felnőhet a feladathoz”... ------------------------------------------------------------ Ja! Már biztos gyakorol a farkával...
olajfa1
2023. augusztus 02. 13:39
Zseli szintjéhez "LENŐNI" kell nem "felnőni"...
KBA98
2023. augusztus 02. 12:52
Annyi szemét van, hogy igen nagy a választék!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!