Megkongatta a vészharangot a szakértő: Európa folyamatosan melegszik

2023. szeptember 26. 10:39

Az öreg kontinens kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a globális átlag.

2023. szeptember 26. 10:39
null
Bárdos Tamás

Egyre több tudós erősíti meg azt, hogy 2023 lesz az eddigi legmelegebb év, „hacsak nem lesz őrülten hideg ősz és tél, 2023 lesz a valaha volt legmelegebb évünk” – nyilatkozta Dr. Samantha Burgess, az EU Kopernikusz Éghajlatváltozási Szolgálatának igazgatóhelyettese. Hozzátette, hogy könnyen lehet, erre a mostani, rekordmeleg nyárra a későbbiek során az egyik leghidegebb nyárként fogunk visszaemlékezni.

Európa csaknem kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a globális átlag

Az Euronews-nak nyilatkozó szakértő úgy fogalmazott: „nagyon nyugtalan vagyok az elkövetkezendő évek miatt.” Dr. Samantha Burgess szerint külön aggodalomra ad okot, hogy az óceánok még soha nem voltak ilyen mértékben felmelegedve, ami azért is aggasztó lehet, mert a globális felmelegedés egyre szélsőségesebb eseményeket fog előidézni.

Ezt is ajánljuk a témában

A szakértő ennek alátámasztására Görögországot hozta fel példaként. Mint a kutató rámutatott: Görögországban idén rendszeresen pusztított tűzvész és árvíz is. Az ország egyik régiójában két nap alatt az átlagos éves csapadékmennyiség majdnem kétszerese hullott – húzta alá.

Mint arról lapunk is beszámolt: Thesszália síkságain szeptember elején háromnapos vihar tombolt. 24 óra leforgása alatt 800 mm eső hullott, ami teljesen elárasztotta a közép-görögországi sík vidéket. Erről ide kattintva olvashat bővebben.

Mi állhat Európa gyorsabb melegedésének hátterében?

Amennyiben nem lenne még eléggé aggasztó a fent ismertetett helyzetjelentés, a kutató rámutatott arra is: jelenleg a világ hőmérséklete körülbelül 1,2 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet. Az öreg kontinens számára azonban tartogat még egy kifejezetten rossz hírt is Dr. Samantha Burgess. Meglátása szerint ugyanis

Európa kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a globális átlag.

Ennek azonban pusztán egy kézzelfogható okát közölte, mégpedig az Északi-sarkvidékhez való viszonylagos közelséget, amely a globális átlag 3-4-szeresével melegszik. Az Északi-sark körüli tengeri jég elvesztése szerinte befolyásolja a régió albedóját (azaz a fényvisszaverő képességét), ami meglátása szerint Európára is károsan visszahat. A hőmérséklet-emelkedés globális eltérései mögött azonban valószínűleg sok más egyéb ok is meghúzódik.

Így mutatkozik meg az európai felmelegedés az egyes országok között

A globális felmelegedés az országok között is eltérő Európában. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) nemrégiben tette közzé a hőmérséklet-változásra vonatkozó statisztikákat, amelyek lehetővé teszik az európai országok közötti trendek összehasonlítását. Kiindulópontként az 1951-1980 között mért átlaghőmérsékletet szabták meg, és az így kapott adatokban szereplő 41 európai országból 22-ben 2 Celsius-foknál nagyobb mértékben emelkedett ezen átlaghoz képest a hőmérséklet. A mellékelt térkép alapján

Franciaországban és Luxemburgban mutatható ki a legnagyobb melegedés. Az alapnak tekintett átlaghoz viszonyítva 2,93 Celsius-fokkal mértek melegebbet ezekben az országokban.

Az is jól kivehető, hogy Belgiumban, Svájcban, Hollandiában és Németországban szintén 2,5 Celsius-fokot meghaladó szárazföldi hőmérséklet-emelkedés volt tapasztalható. Dr. Samantha Burgess továbbá kijelentette azt is: már a hosszú távú tendencia is egyértelműen megmutatkozik. Ennek kapcsán Olaszországot hozta fel példaként, ahol 38 egymást követő évben emelkedett a hőmérséklet. Továbbá azon aggodalmának is hangot adott, miszerint a legtöbb országban 1996-ban vagy 1997-ben volt az utolsó éves hőmérséklet-csökkenés. A szárazföldi hőmérséklet 2011 óta mind a 41 kiválasztott európai országban emelkedik.

Hazánkról szólva elmondható, hogy a többi országhoz viszonyítva Magyarország viszonylag jó helyzetben van azzal, hogy nálunk 2,14 Celsius-fokos melegedést állapítottak meg a bázis átlaghoz képest.

Forrás: FAO / Euronews
Forrás: FAO / Euronews

Megállíthatatlan Európa felmelegedése?

Európa felmelegesése kapcsán

Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója a Mandinernek elárulta azt is, hogy egyáltalán nem igaz az az állítás, miszerint mindig az a nyár lesz a leghűvösebb, amit éppen átélünk.

Meglátása szerint ugyanis ez egy olyan jól hangzó állítás, ami csak arra alkalmas, hogy az emberek félelmét növeljék, de valójában az éghajlattudományra támaszkodva nem lehet ilyen kijelentést tenni. „A globális átlaghőmérséklet emelkedése nem azt jelenti, hogy évről évre egyre melegebb lesz mindenhol a Földön, hanem azt, hogy több olyan év lesz, amikor a klímanormálhoz képest magasabb hőmérsékletet fogunk mérni” – fogalmazott a szakértő.

Ezt is ajánljuk a témában

A nyitókép illusztráció. Fotó: CRISTINA QUICLER / AFP

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Namond
2023. szeptember 26. 14:50
Nem csoda, az LMBTQ üzlet központja Hollandia, Belgium.
Ergit
2023. szeptember 26. 14:44
Kevés a fa a városokban, az út mellett, Mert azok árnyéka nem engedni az útburkolatokat felmelegedni. De nem Geri módra kell zöldíteni, hanem ésszel!
Ergit
2023. szeptember 26. 14:42
50 évvel ezelőtt meg azzal rijogatták a népet, hogy megint jégkorszak lesz 50 év múlva...
5m007h 0p3ra70r
2023. szeptember 26. 11:51
Az a sok prájd megtette a hatását.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!