Megérkezett a WTO-hoz Ukrajna Magyarország elleni beadványa

2023. szeptember 19. 22:45

Kijev megtorló intézkedéseken is gondolkodik.

2023. szeptember 19. 22:45

A genfi székhelyű Kereskedelmi Világszervezet (WTO) kedden bejelentette, hogy megkapta Ukrajna kérelmét a Magyarországgal, Lengyelországgal és Szlovákiával „a gabonaexport blokádjával kapcsolatos vitarendezési megbeszélések lefolytatásához”.

Ukrajna hétfőn fordult panasszal a WTO-hoz, amiért a három uniós ország – az Európai Bizottság múlt heti döntésének ellentmondva – fenntartotta az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalára vonatkozó tilalmát.

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök bírálta a három ország „barátságtalan” cselekedeteit,

és vizsgálatot jelentett be hátrányos megkülönböztetést szolgáló lehetséges gyakorlatok miatt. Smihal mindemellett felvetette egy kompromisszumos megoldás lehetőségét is, ami korlátozná négy mezőgazdasági termék exportját azzal a céllal, hogy elejét vegyék piaci torzulásoknak a környező országokban.

Az ukrán kormányfő egyben figyelmeztetett, hogy Kijev megtorló intézkedésekként betiltaná bizonyos termékcsoportok behozatalát Magyarországról, Lengyelországból, illetve Szlovákiából, ha ezek az országok nem oldják fel saját tilalmukat.

Egy ilyen blokáddal csak Oroszország azon terve járna jól, hogy globális élelmezési válságot okozzon”

– hangoztatta Smihal.

Az előzmények

Az Európai Unió májusban ideiglenesen engedélyezte öt tagországnak – Bulgáriának, Magyarországnak, Lengyelországnak, Romániának és Szlovákiának –, hogy megtiltsák az Ukrajnából származó búza, kukorica, repce és napraforgó importját, hogy ezzel védjék a helyi gazdákat.

Az Európai Bizottság azonban nem hosszabbította meg az ukrán gabona szeptember 15-én lejáró behozatali tilalmát,

mert úgy ítélte meg, hogy a május óta hozott intézkedések hatására megszűntek a piaci torzulások az öt tagállamban. Varsó, Budapest és Pozsony erre válaszul jelentett be saját korlátozásokat az ukrán gabonaimportra vonatkozóan.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ákos70
2023. szeptember 20. 19:46
Az jutott eszembe mi miért nem pereljük be az ukránokat a kőolaj tranzitdíjának egyoldalú , értelmetlen és bosszúból történt megemelése miatt?Nekik mindent szabad?
Ákos70
2023. szeptember 20. 19:46
Az jutott eszembe, hogy mi miért nem pereljük be az ukránokat a kőolaj tranzitdíjának egyoldalú és értelmetlen, bosszúból történt megemelése miatt? Nekik mindent szabad már?
salmonella
2023. szeptember 20. 16:45
"Egy ilyen blokáddal csak Oroszország azon terve járna jól, hogy globális élelmezési válságot okozzon”, tehát Afrikában azért éheznek, mert nem engedjük ITT beraktározni a gabonát. Akkor most hol van élelmiszer válság, nálunk, vagy Afrikában?
Józsi6
2023. szeptember 20. 16:10
Meg kell vizsgálni minden szállítmányt. Ha vegyszer vagy génmódosított, akkor kitiltani. Amúgy meg, ha megfelel, vámot kivetni rá. Ukrajna nem EU tag.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!