Kipakolt a New York Times az ukrán korrupcióról

2023. szeptember 05. 19:53

Reznyikov menesztése felfedte az ukrán vezetés igazi problémáját: a korrupciót – írja a lap.

2023. szeptember 05. 19:53
null

Miután az Oroszország elleni háborús erőfeszítésekkel kapcsolatos korrupciós botrányok sora közepette menesztették Olekszij Reznyikov ukrán védelmi minisztert, kiderült, hogy az ukrajnai korrupció komoly és tartós kihívás – írja a New York Times. A lap szerint a háború első évében tabutéma volt az ukrán korrupció, ám Reznyikov távozása az ukrán politika legmagasabb szintjére emelte a kérdést. 

Meg nem nevezett ukrán tisztségviselők még azt is elmondták a lapnak, hogy a katonai szerződésekre szánt pénzek egy részéből nem lettek fegyverek vagy lőszerek, és 

hogy az összeg jelentős része (980 millió dollár) eltűnt, miközben azt állították, hogy a probléma csupán a háború első napjaira korlátozódott.

A lapnak nyilatkozva Daria Kaleniuk, az ukrajnai Korrupcióellenes Akcióközpont ügyvezető igazgatója elmondta: „a kérdés itt az, hogy hol van a pénz. A korrupció ölni tud. Ugyanis attól függően, hogy mennyire vagyunk hatékonyak a közpénzek őrzésében, a katonának vagy lesz fegyvere, vagy nem lesz fegyvere”.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
B_kanya
2023. szeptember 06. 18:11
trash5 "2023. szeptember 06. 00:19 A honvedő háborút folytató Ukrajnában" 2022.feb24 előtt egy hét alatt tízezer tüzérségi támadást intéztek a Donbasz ellen.
backsplash
2023. szeptember 06. 16:27
Szar szláv népség.
Puby14
2023. szeptember 06. 11:42
Korrupció, lopás Ukrajnában? Kikérem magamnak, még Ursula Vanmég Lejjebb is megmondta amikor Kijevben járt, hogy Ukrajna mintaképe a demokráciának és a korrupciómentes államnak. És ha ő egyszer azt mondta...
irondome
2023. szeptember 06. 09:21
Kezd szembejönni a valóság, amit csak az tudott korábban, aki nem akart. De azért ne féltsük a "támogatókat" sem, nekik is busásan jövedelmezhetett visszaosztások révén a "baráti" támogatás. Mocskos egy világ!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!