Hazugság, hogy Trianonon már nem tudunk változtatni – bármennyire is fáj ez bizonyos cinikus cseh elemzőknek

A Dennik című szlovák lapnak adott világmegfejtést Jaroslav Kuchyna cseh biztonságpolitikai elemző. A szakértő az aktuálpolitikán túl történelemfilozófiai távlatokba is merészkedett, és kifejtette, hogy a magyar külpolitika szerinte úgy tesz, mintha Trianon krisztusi keresztjét vinné. Hozzátette: a magyarok nem veszik észre, hogy ezek olyan események, amelyekre emlékezhetnek, amelyekhez imádkozhatnak, de amelyeken nem tudnak változtatni. Trianon eredményét soha nem fogják megváltoztatni – hangsúlyozta.

Foglalkozott még a svéd NATO-csatlakozás ratifikálásának kérdésével is, de mondanivalójának veleje a fenti gondolatokban sűrűsödik. És hogy mi ezzel a gond?

Talán „csupán” annyi, hogy Jaroslav Kuchyna 

Az aránytalan területnyereség, a versailles-i győzelem folyamatos szorongást kódolt Csehszlovákia és Románia közgondolkodásába. Vajon mikor fordul a szerencse, és kerül vissza Magyarországhoz a megszerzett vagyon? Vajon konzerválható 1920? És a határok most tényleg örökre szólnak?

E feszélyezettséget csillapította a Felvidéken és Erdélyben maradt magyarság jogfosztása, folyamatos vegzálása, lassú kiszorítása a társadalmi pozíciókból. És velejárója volt az a fensőbbséges, cinikus, lekezelő attitűd, ami Jaroslav Kuchyna szavaiból is visszaköszön.

Túl azon, hogy rendkívül szomorú és kiábrándító egy hivatalos elemzőtől mindezt egy szlovák lapban olvasni, azért annyira nagyon meglepődnünk nem kell. A szlovák nyelvtörvény, a kettős állampolgárság ellenzése vagy a csípőből tolt gerrymandering (amivel magyar szempontból nyerhetetlenné rajzolták át a szlovákiai választókerületeket) mind azt mutatja, hogy nincs új a nap alatt.

Bár számos híd épült (átvitt értelemben és fizikailag is) Magyarország és Szlovákia között, történelemfelfogásban az óra megállt úgy száz évvel ezelőtt.

Egyvalamiben azonban kifejezetten téved Kuchyna, és ezt érdemes kiemelni: 

A határokat ugyan át nem rajzoltuk (sőt, önsorsrontó alapszerződésekkel még kőbe is véstük a kilencvenes években), de az utóbbi időben azért sokat tettünk a trianoni hatások feldolgozásáért:

1) Budapestnek van végre érvényes nemzetpolitikája, a kormányzat a külhoni magyarságban is gondolkodik és cselekszik.

2) A határon túli magyar intézményrendszer, a kulturális entitások, a magyar civil szféra támogatása jelentős lépés a megmaradás felé.

3) A kettős állampolgárság megkönnyítése, a honosítási eljárás 

4) Szlovákiában a magyar intézménybe való beiskolázás támogatása is fontos eszköz a magyar közösség megerősítésére.

5) A Határtalanul vagy épp a Petőfi Program pedig a külhoni közösségek segítése mellett a magyarországi és határon túli fiatalok közt épít hidat.

Vagyis, bár a Kuchynához hasonlók gondolatain, a szlovákiai vagy cseh történelemfelfogáson nem tudunk változtatni, a trianoni versenyhátrányt le tudjuk dolgozni. A munka pedig – ha tetszik, ha nem – gőzerővel zajlik. 

(Nyitóképp forrása: pctr.cz)