Elárulta az amerikai hírszerzés, mikor törhetnek át végre teljesen az ukránok az orosz védelmen

2023. szeptember 08. 10:26

Az elemzési igazgató 40-50%-os esélyt lát arra, hogy az év végéig áttörjék a fennmaradó orosz vonalakat.

2023. szeptember 08. 10:26
ZELENSZKIJ, Volodimir

Három hónapnyi fájdalmasan lassú haladás után Ukrajna ellentámadása kezd némi lendületet venni. Nemrég az ukrán csapatok egy ponton sikeresen áttörték Oroszország három védelmi vonala közül elsőt. Jelenleg a másodikat támadják – emlékeztetett az Economist. Jelenleg a másodikat támadják. „Amennyiben két héttel ezelőtt folytattuk volna ezt a beszélgetést, valamivel pesszimistább lettem volna” – mondja Trent Maul, az amerikai Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) elemzési igazgatója. „Vajon Ukrajna át tudja-e törni azt,

és a harmadik vonalat azon túl, mielőtt a lövedékek fogytán lesznek és a tél beköszönt?”

– tette fel a kérdést a lap, ezzel együtt pedig megjegyezte, hogy épp az ilyen jellegű kérdések megválaszolásában tud érdemi válasszal szolgálni Trent Maul.

Az offenzíva csúcspontja

A lap tájékoztatott róla, hogy a Biden-kormányzat egyik tisztviselője szerint Ukrajnának körülbelül hat hét áll rendelkezésére az offenzíva csúcspontjának eléréséhez. Arról azonban véleménykülönbségek vannak arról, hogy milyen előrelépés érhető el ez idő alatt.

Egyesek úgy vélik, hogy az ukrán hadsereg, amely

a második vonal áttörése előtt bevetette tartalékai nagy részét, és súlyos veszteségeket szenvedett el

annak áttörése során, valószínűleg nem jut messzire. „Ha öt év múlva megnézzük a csatateret, nagyjából hasonlóan nézhet ki” – mondja egy magas rangú amerikai hírszerzési tisztviselő.

A fenti véleménnyel szemben azonban Trent Maul valamivel kevésbé borúlátó.

Mindenekelőtt megjegyezte, hogy több orosz kulcsszereplő is távozott a háborúból. Szergej Szurovikin, orosz tábornok, aki a védelmi vonalakat építette, és Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője, akinek zsoldosai az elmúlt év legkézzelfoghatóbb orosz győzelmeit érték el, mindketten távoztak a harctérről.

Trent Maul úgy véli, Ukrajna legutóbbi sikerei „jelentősek”, és „reális lehetőséget” adnak az ukrán erőknek.

Eddig 40-50%-os esélyt lát arra, hogy az év végéig áttörjék a fennmaradó orosz vonalakat.

Azonban arra is figyelmeztet, hogy a korlátozott lőszerek és a romló időjárás „nagyon megnehezíti” ezt.

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: MTI/AP/Ukrán elnöki hivatal sajtószolgálata

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Asparuch Kan
2023. szeptember 09. 11:33
Amíg Ukrajna (Kijev vezetésű) lakossága kb. 23 millióra apadt addig Oroszországé a felszabadított területeken élőkével együtt meghaladja a 150 milliót. Laza 6:1-hez arány az oroszok javára. Ugyanakkor az ember veszteség viszont kb. 1:1-hez aránylik. Nos nem kívánom az ukrán nácikat "elszomorítani", de ez az Álmos könyvek szerint nem túl sok jóval kecsegteti őket. Ráadásul az ukránok azzal "kedveskednek" a szövetségeseik egy részének, lengyeleknek, szlovákoknak, magyaroknak, románoknak, hogy a több százezres ezen nemzeti kesebbségeket durván elnyomják és most már a nyelhasználatban is gáncsolják őket. Most szeptembertől Kárpátalján is a magyart már csak mint idegen nyelv tanítják és átaltak a teljes ukrán nyelvoktatásra lásd: Munkács II. Rákóczi Ferenc Gimi - ukrán a hivatalos oktatás nyelve minden tantárgyból. Apropó nem ezért a nemzetiségi elnyomásért és asszimilációs csörtetésért robbant ki az ukránok által kiprovokált háború a Donbaszban ? Az orosz veszteség az ukránhoz hasonló.
Asparuch Kan
2023. szeptember 09. 11:30
"Fennmaradó orosz vonalakat" ? Miről beszél ez a retardált ? Az összes orosz vonal tartja magát délen, csupán egy 20-22 km-es szakasz van a kb. 500 km-ből amit megközelítettek vagy elértek az ukránok. Egyetlen egyet sem sikerült áttörni ! Az nem áttörés, hogy az éjszaka leple alatt kb. 10 fős kis csoportok beszivárognak és jól behatárolható geolokációs pontokon képeket , felvételeket készítenek majd eltünnek mint szürke szamár a ködben. Egyébként ezen beszivárgó alakulatok zömét az oroszok likvidálják, sokkal kevesebben vannak a vissza térők mint a behatoló támadók. Az ukrán és a nyugati hírszerzés a nagy semmit próbálja eladni a valóságos kudarc helyett. Június óta az ukrán veszteség eléri sőt meghaladja a 70 ezer főt az orosz veszteség ennek max. a 2/3-a vagyis mérhetően kevesebb. A háború kezdete óta az ukrán veszteségek meghaladják a 420 ezer főt ebből legalább 160 ezer a halott, többi sebesült eltűnt illetve fogságba esett.
Mich99
2023. szeptember 08. 21:49
A Faszzongorista "gondolkodik" a világtérkép fölött...
zsolti123
2023. szeptember 08. 17:18
" 40-50%-os esélyt lát" - vagy áttörnek vagy nem - ő megmondta...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!