Nariskin ünnepi beszédében Dzerzsinszkijt élő szimbólumnak nevezte, annak jelképének, miként lehet „kristálytiszta őszinteséggel, a hivatáshoz való teljes lojalitással” dolgozni.
„Elveihez mindvégig hű maradt, az elvei a jóság és az igazságosság voltak” – tette hozzá a hírszerzési vezető.
A Dzerzsinszkij vezette „vörös terror” évei során oroszok tömegeit végezték ki, kínozták meg. Szobrának újraavatása rehabilitációt üzen, így sokan gondolhatják azt, hogy a háborús Oroszország nemcsak az egykori terror vezetőit tiszteli, de esetleg módszereit is, így az üzenet nehezen félreérthető: az orosz ellenzéki gondolat sok jóra nem számíthat.
Ki volt Dzerzsinszkij?
Feliksz Dzerzsinszkij az 1917-es bolsevik államcsíny utáni kommunista államberendezkedés megteremtésében az elnyomó gépezet, a titkosszolgálat vezetője volt. Ez a belső elhárítás ezreket nyomorított meg, a rendszer ellenségeit szisztematikusan némította el,
a Dzerzsinszkij által kiépített infrastruktúra lett a későbbi sztálini leszámolások végrehajtó intézményeinek alapja.
„Dzerzsinszkij az elnyomás és a törvénytelenség jelképe. Ő hozta létre azt az első szovjet büntető alakulatot, amely nem a büntetőjog, hanem a politikai akarat irányítása szerint működött” – vélekedett a brit lap kérdésére Nyikita Petrov orosz történész, a Memorial emberi jogi szervezet tagja.
1917-es alapítása után egészen Dzerzsinszkij 1926-os haláláig az Összoroszországi Rendkívüli Bizottság (Cseka) a lenini terrorelvek alapján szisztematikusan üldözte a bolsevik hatalomátvétel kritikusait, a leszámolások, letartóztatások, politikai gyilkosságok korszakát nem véletlenül nevezik a „vörös terror” első szakaszának. A Cseka politikai rendőrségként az 1920-as években a GPU, majd az OGPU nevet kapta, az 1930-as években pedig Belügyi Népbiztosság (NKVD) lett, a sztálini leszámolások végrehajtó szerve – végül
ebből a szervezetből alakult meg a KGB, ahol az orosz elnök, Vlagyimir Putyin is szocializálódott.
Feliksz Dzerzsinszkijnek a sztálini években külön kultusza volt, a párthűség jelképe lett, a személyi kultusz korszaka után pedig számos szobor, emlékmű, település viselte a nevét. A Szovjetunió összeomlását követően történészi megítélése megváltozott, emlékét a történelmi szoborparkokba űzték – egészen máig.