A világon elsőként Kalifornia bevezeti a „Transzneműség Történelmi Hónapját”

2023. szeptember 10. 10:29

A közgyűlés állásfoglalása szerint a transzneműség már az európai gyarmatosítás előtt is létezett Kaliforniában.

2023. szeptember 10. 10:29
null

Kalifornia lett az első amerikai állam, amely meghirdette a „Transzneműség Történeti Hónapját”, az állami törvényhozás szavazása nyomán. A döntés értelmében ezentúl augusztusban ünneplik az államban a transzneműség történetét, amely a képviselők állásfoglalása szerint már jóval az európai gyarmatosítók megérkezése előtt elkezdődött – számol be a Catholic News Agency.

Az ünnep célja, hogy „olyan kultúrát teremtsen, ahol a kutatás és az oktatás területén is elismerik a transznemű kaliforniaiak fontos társadalmi szerepvállalását” – olvasható a határozat szövegében.

Az állásfoglalás szerint a transzneműség már az európai gyarmatosítás előtt is létezett Kaliforniában.

Az állam eszerint a „transz felszabadító mozgalom történelmi epicentruma”, és a transzneműek történelmi szerepét a „közelmúltbeli kultúrharcok” miatt törlik el, és dehumanizálják őket.

Azért augusztusra esett a választás, mert 1966-ban ebben a hónapban törtek ki a comptoni kávéházi zavargások, ahol transzneműek egy erőszakos csoportja fellázadt a rendőrök és a kávéház dolgozói ellen, mert állítólag zaklatták őket,és rosszul bántak velük. A város 1974-ig betiltotta a transzneműséget, de a Tenderloin kerületet, ahol a lázadás történt, később a világ első transznemű kulturális negyedévé nyilvánították.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

 

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nnjohn
2023. október 14. 19:50
Apjuk fasza, az létezett, de nem a transzneműség..... Szegény Amerika, mindig valami degenerált történelmet képes magának kreálni.. Ilyen, amikor valami világméretű Birodalomnak NINCS múltja, és ahogy elnézem, jövője sem nagyon .....
daermon
2023. szeptember 10. 22:58
Kinek mit dobott a történelem. Nekik ez jutott: "a világ első transznemű kulturális negyede" Ami van arra kell büszkének lenni! :D
Szuperszig
2023. szeptember 10. 17:22
Már Amerigo Vespuccinak is két puncija volt.
tikkadt-szocske
2023. szeptember 10. 15:46
A kaliforniai meleg indiánok kedvenc filmje a Táncosokkal farkaló.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!