A kijevi lengyel nagykövet a náci Bandera-emlékművek miatt bírálta Ukrajnát

2023. szeptember 11. 09:53

Cichoki kijelentette, Varsó egyelőre „a háborútól elkülönítve” fogja tartani a Kijevvel való nézeteltéréseit.

2023. szeptember 11. 09:53

Bartosz Cichocki, mikor megkapta megbízólevelét nem is sejtette, hogy mivel kell majd szembenéznie a következő négy év során. Először is teljesen megváltozott Ukrajna teljes politikai elitje, majd ezt követte Volodimir Zelenszkij beiktatása. Majd az Oroszországgal közös határon növekvő feszültségek és a korábbi, háborúról szóló pletykák arra kényszerítették a lengyel nagykövetet, hogy 

elkezdjen felkészülni a legrosszabb forgatókönyvre. 

– idézte fel az előzményeket a BBC.

Nemrég a portál egy terjedelmes interjút közölt az ukrajnai lengyel nagykövettel, aki többek között arról nyilatkozott, hogy jelenleg milyen Ukrajna és Lengyelország kapcsolata, milyen félreértések feszülnek közöttük, valamint arra is kitértek, hogy mi lesz a Lengyelország területén lévő ukrán menekültek sorsa.

A beszélgetés egy pontján szóba került, 

az ukrán hatóságok hibáznak, amikor háborús bűnösöknek állítanak emlékműveket. 

A náci kollaboránsok, például Sztepan Bandera folyamatos kijevi ünneplése »valódi fájdalom« forrása Lengyelországban” – fogalmazott a nagykövet. 

Majd azzal folytatta, „azt mondják, hogy a háború nem alkalmas arra, hogy a halottakkal foglalkozzunk. (...) De válaszolnám önnek: a háború nem alkalmas arra sem, hogy emlékműveket állítsunk a bűnözőknek, és utcákat nevezzünk el róluk” – jelentette ki.

Mint ismert, „halottak” alatt Cichocki a nyugat-ukrajnai és kelet-lengyelországi, Volhínia és Galícia néven is ismert területeken 1943 és 1944 között több mint 100 ezer közötti lengyel meggyilkolására utalt. A volinyi mészárlás néven ismerté vált etnikai tisztogatást, az UPA, a nácikkal szövetséges Ukrán Nacionalisták Szervezetének (OUN) félkatonai szárnya hajtotta végre.

Az OUN-t akkoriban Sztepan Bandera vezette, akit ma sok ukrán nemzeti hősként ünnepel. Több városban utcákat neveztek át Bandera után, az OUN vezetőjét pedig szobrokkal és emlékművekkel tisztelték meg, többek között egy kétméteres szoborral a nyugat-ukrajnai Lvivben.

A volhíniai mészárlás kérdését a nyár elején Lukasz Jasina lengyel külügyminisztériumi szóvivő vetette fel, aki felszólította Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy „vállaljon nagyobb felelősséget” és „kérjen bocsánatot” a gyilkosságokért. Ukrán tisztviselők felháborodtak, Kijev varsói nagykövete, Vaszilij Zvarych kijelentette, hogy „elfogadhatatlan és szerencsétlen minden olyan kísérlet, amely az ukrán elnökre vagy Ukrajnára akarja ráerőltetni [és megmondani nekünk], hogy mit kell [tennünk] a közös múltunkkal kapcsolatban”.

Cichocki ennek kapcsán leszögezte, hogy Varsó egyelőre „a háborútól elkülönítve” fogja tartani a Kijevvel való nézeteltéréseit, és „segíteni fog Ukrajnának megvédeni magát”.

***

Nyitókép: MTI, EPA, Az ukrán elnöki hivatal sajtószolgálata

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vamonos
2023. szeptember 11. 23:26
A lengyelek vagy tök hülyék vagy kétszinűek.
Gonella
2023. szeptember 11. 21:39
elenszkij nem tudja hol van babij jar.
Syr Wullam
2023. szeptember 11. 12:35
BoCichocki. :-)
connorj
2023. szeptember 11. 11:49
Jó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!