Vukics Ferenc: Ukrajna üzleti modellje a háború lett, a feketegazdaság irányítja a folyamatokat

2023. augusztus 17. 14:48

Az kerül a frontra, akinek se pénze, se kapcsolati tőkéje ahhoz, hogy megússza.

2023. augusztus 17. 14:48

Ha az ukránok eredményt tudnak kicsikarni harcászati szinten, azt nem tudják érvényesíteni a hadműveleti szinten – mondta el az Ultrahang Támaszpont című műsorában Vukics Ferenc. A Szilajcsikó főmunkatársa szerint ennek az az oka, hogy egyszerűen nincs elég bevethető ember ukrán oldalon. Ebből következően döntő kérdés, hogy sikerül az ukránoknak tartalékokat létrehozni. Az ősz folyamán átfogó toborzás indul, Kijev a vonatkozó jogszabályokon is szigorított, mostanra öt dandárnyi hadra fogható férfit tartóztattak fel a határon – magyarázta a szakértő. Ám ezzel párhuzamosan az orosz fél már megkezdte az erők felhalmozását, folyamatos az újoncok kiképzése. „Az ukránok és fegyvereik folyamatosan fogynak”, jelezte Vukics, majd hozzátette: a legutóbbi amerikai támogatás „sem volt valami veretes csomag”, és pont azokból az eszközökből nem kapnak utánpótlást, amikből a leginkább kifogynak. 

Az ukránok egyre inkább magukra maradnak, történik mindez a veretes nyilatkozatok ellenére,

írta le a folyamatokat Vukics Ferenc. Hozzátette: még a kijevi források is elismerik, hogy az EU szerint egyre alacsonyabb szintű ukrajnai korrupció valójában soha nem látott méreteket öltött, az élet minden területét teljes mértékben áthatja. 

Ukrajna üzleti modellje a háború lett”, 

fogalmazott, majd hozzáfűzte, a feketegazdaság az, ami bizonyos dolgokat még működtet az országban, miközben a brutális korrupció még az ország védelmi képességeit is jelentősen rontja. Példaként említette, hogy sokszor a fronton harcoló katonák értékesítik a feketepiacon a nyugatról érkező fegyvereket, hogy azzal megvásárolják feletteseik jószándékát, visszakerülve a hátországba, vagy megúszva a keményebb bevetéseket, időnként pedig pótolva a késve érkező fizetést. Kiderült az is, hogy az elmegyógyintézetek tízezerszámra állítottak ki hamis igazolásokat azért, hogy besorozott férfiakat ne vigyék a harctérre – ezekért az igazolásokért természetesen busás pénzeket kaptak. Mint mondta, időnként már az ukrán sajtóban is megjelennek olyan cikkek, amelyek mindezzel kapcsolatban felvetik Volodimir Zelenszkij elnök felelősségét, ám ezeket jellemzően még néhány órán belül eltávolítják az online felületekről.

Ma már az ukrán társadalom legszegényebb rétegei harcolnak, akiknek nincs elég kapcsolati tőkéje és nincs elég pénze ahhoz, hogy kivonja magát a háborús küzdelmekből,

 

mutatott rá Vukics Ferenc, aki arról is beszélt, hogy az ukrán társadalom a végletekig elszegényedett és elfáradt. Eközben az Európai Unió is hosszú évekig tartó háborúra rendezkedett be – tette hozzá. 

 

A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg: 

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: Tobias Schwarz/AFP

 

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vapepe
2023. augusztus 18. 08:38
A szegények, igen. Meg azok, akiknek valóban számít a saját államiságuk és hadba mennek korrumpálás helyett. Talán rájuk lehetett volna építeni egy egészségesebb ukrán államiságot. De őket inkább feláldozzák korrupt uraik. Az esztelen háborúzással saját maguk szüntetik meg Ukrajnát. Krim hogyan került az ukránokhoz? A hatalomvárományos orosz Beriját kinyiratta az ukrán Hruscsov és bandája, utána meg szovjet főtitkárként "nagylelkűen" átadta a saját fajtájának. Most meg pislognak, hogy az oroszoknak kell vissza az "ellopott" föld, főleg, hogy a tengeri flottájukat is ki akarták onnan zavarni, ezzel gátolni akarták az oroszok fekete tengeri jelenlétét. Ez a terület még csak nem is a párizsi béke szerinti tulajdonuk, és tudtom szerint soha hivatalos szerződés, egyezmény nem született róla. A többi az oroszok európai inváziós terveiről csak mese. Nyomi amcsi mesterterv, keserű kérdés, hogy miért kell az EU-nak tolni ezt a szekeret?
buvu456
2023. augusztus 17. 19:33
Briliáns főcím, összefoglal mindent
rocktoberi-2
2023. augusztus 17. 18:28
Az ukránok ostoba balekok. Harcolnak az USA geopolitikai érdekeiért. Közben még a földjeiket is kivásárolják alóluk.
gyzoltan-2
2023. augusztus 17. 17:38
"Vukics Ferenc: Ukrajna üzleti modellje a háború lett, a feketegazdaság irányítja a folyamatokat" -csak ki kellene már mondani, hogy az ezer évek tapasztalatával kik irányítják a folyamatokat, s a fehér és szürke gazdaság irányítása mellett, minden bizonnyal a feketegazdaságot is..! Amint irányítják a világmédiát, kisajátítva a közvéleményt, irányítják a politikát, a politikai hatalmakat, s mellette rendre gyártják a hülyébbnél hülyébb, de hatékony, az embereket megosztó, szembefordító ideológiai rémségeiket, saját zseniális degeneráltságukat kivetítve az emberiségre... Művelik ezt olyan meggyőzően, minden ellenállást letörve, a győztesek elhívatottságával, meggyőző erővel, hogy már lassan magam is hajlok rá elismerni tevékenységük szükségességét.., de ez egy másik kávéház... Feri! -mondjuk rendben van ez az ukrán helyzetelemzés, de mi van, mi lehetséges Magyarországon?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!